Elsöprő siker2019. március 3. (vasárnap) 09:37 - Kultúranews/7865_0_300.jpgKét teltházas előadással mutatta be a Hairt az ÓMI Zenés Színház társulata. A darab nem a Milos Forman által rendezett film, hanem a mozi számára is irányt mutató musical alapján készült. Ennek szövegkönyvét Gerome Ragni és James Rado írta, az elhíresült dalokat pedig Galt MacDermot szerezte.

A hosszú hajú háborúellenes amerikai fiatalokról szóló mű a hippikorszak jelképévé vált. A Béri László rendezte ózdi előadás volt talán a helyi társulat eddigi legnagyobb vállalása, de remekül megoldották a feladatot, és ezt a közönség vastapssal jutalmazta. A műhöz kapcsolódó szerződés miatt az Ózdi Városi Televízió stábja nem forgathatott az előadáson, ahol fényképfelvételek sem készülhettek.

„Vannak megkeresések Szlovákiából is, ott is több helyre hívnak bennünket ezzel a darabbal. Itt Ózdon is többször szeretnénk még eljátszani. Májusban tervezzük, pontos időpontot még nem akarok mondani, mert nem biztos, hogy így jön össze, és még szeptember-október hónapban is meg szeretnénk ismételni” - mondta Béri László, az ÓMI Zenés Színház művészeti vezetője.

A Béri Lászlóval készült teljes stúdióbeszélgetést kedden este az Ózdi Városi Televízió Kaleidoszkóp című magazinjában láthatják. A rendező kulisszatitkokat is elárul majd a darabbal kapcsolatban.

Vissza