Együtt a közösségért (képgalériával)2019. március 1. (péntek) 19:00 - Híreknews/7862_0_300.jpgAz ózdi járás polgárőrei ellenőrizték közösen a környező településeket. Az akció lényege a figyelemfelhívás és a bűnmegelőzés. A nap folyamán több hegyháti községet is felkerestek, ahol a helyi időseknek ajtóék-riasztókat is átadtak. Ezen kívül több hasonló megmozdulást szerveznek véletlenszerű időpontokban, hogy ezzel is távol tartsák a bűnözőket.

Több mint tíz autóval, közel 30 polgárőr járta be a környező településeket. Az akció lényege a lakosság figyelmének felhívása, és a bűnmegelőzés volt. Az első napon Nekézsenyt, Sátát, Csernelyt és Borsodbótát érintették, ahol a települések vezetőivel konzultálva tartottak ellenőrzést a szervezet tagjai. Az Ózd és Térsége Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Ata Abu Kamar több hasonló, előre be nem jelentett megmozdulást tervez a jövőben.

„Ezt az egész akciót a kapitánysággal együtt dolgoztuk ki, és eldöntöttük, hogy akciót szervezünk az egész ózdi járásban. Elsősorban az itt egyedül élő idősekre koncentrálunk. Szeretnénk felvilágosítani őket mindenféle esetlegesen rájuk leselkedő veszélyről” - mondta dr. Ata Abu Kamar, az Ózd és Térsége Polgárőr Szövetség elnöke.

A polgárőrök szerint az általuk végzett ellenőrzéseken kívül nagyon fontos, hogy a lakosok odafigyeljenek egymásra, és ha szokatlan helyzetet vélnek felfedezni, értesítsék a helyi felelős szerveket. Sáta polgármestere úgy véli, a helyi közbiztonsági statisztika nem rossz, de a polgárőrség működése még tovább javíthatná.

„2015-ben a KMB irodát alakítottuk ki, és azóta állandó rendőri jelenlétünk van, ennek lenne a folytatása egy polgárőr szövetségnek a létrehozása itt a településen. Úgy gondolom, hogy a két szervezet együtt nagyon jól tudna működni” - emelte ki Szalmás Zsoltné, Sáta polgármestere.

A bejárás alkalmával a polgárőrök és a települések vezetői közösen kerestek fel helyi időseket, akiknek ajtóék-riasztót adtak át. Ezt az eszközt a bejárati ajtó alá kell betenni, és nyitáskor hangjelzést ad. Ezzel felhívja az otthon lévők és a szomszédok figyelmét is az illetéktelen behatolásra. A városi televízió stábjának megszólaló idős néni szerint a környéken szerencsére még nem volt nagyobb gond, de sokkal nyugodtabban aludna, ha működne a községben polgárőrség.

„Valamikor volt, volt amikor kettesével jöttek, és akkor ide is bejöttek éjszaka, bekopogtak, hogy ne tessék megijedni Teri néni, vagyis ne tessenek megijedni, amikor még élt a férjem. Mondták, hogy csak mi vagyunk, jöttünk megnézni nincs-e valami gond” - nyilatkozta Recskó Albertné Ambrus Teréz.

Az ellenőrzés Borsodbóta környékén is sikerrel járt, az arra járőröző polgárőrök a tűzgyújtási tilalom ellenére tüzet észleltek, közvetlenül a fenyves mellett. A hegy aljában lévő pince teteje is égett. Az oltást a polgárőrök kezdték meg, később a lakók is a segítségükre siettek. A szövetség a következő napokban az Ózdtól nyugatabbra fekvő településeken is tart hasonló komplex ellenőrzést.


862_0_t 862_1_t 862_2_t 862_3_t
862_4_t 862_5_t 862_6_t 862_7_t
862_8_t 862_9_t 862_10_t 862_11_t
862_12_t
Vissza