Új helyszín (képgalériával)2019. február 28. (csütörtök) 19:00 - Városnews/7854_0_300.jpgMárcius elsejétől, vagyis pontosan holnap délután három órától már az Almási Balogh Pál Kórház területén lesz elérhető a gyermekorvosi ügyelet. A költözés az ellátás zavartalan biztosítása, továbbá a gyermekek komplexebb ellátása érdekében vált szükségessé. Az új helyszín az egykori onkológia épülete lesz, ez már egy ideje egyébként is üresen állt. Ma pedig már nagy erőkkel zajlottak a munkálatok.

Egy 2018. decemberi előzetes egyeztetés után, idén február 18-án fogadta el Ózd Kistérség Többcélú Társulása, azt a napirendet, amely szerint március elsejétől a házi gyermekorvosi ügyelet az eddigi Október 23-a téren található épületből átköltözik az Almási Balogh Pál Kórház területére. A felnőtt ügyelet változatlan formában marad a korábbi helyszín első emeletén. Az intézkedéssel komplexebb ellátásban részesülnek majd a gyerekek, hiszen a kórházban minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy gyors és pontos diagnózist állítsanak fel.

„Azon túl, hogy egy kicsit messzebbre kell jönni a rendelésre, egy korszerűbb, orvosilag indokoltabb ellátást fog nyújtani. Itt lehetőség van akár laborvizsgálat, akár képvizsgálat elvégzésére. Így szinte azonnal el lehet dönteni, hogy szükséges e a gyermeket kórházi, vagy esetleg ambuláns kezelésben részesíteni” - mondta dr. Bélteczki János, az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója.

Dr. Bélteczki János hozzátette, hogy mivel a gyermekorvosi ügyelet fenntartása, nem csupán városi, hanem kistérségi feladat, felajánlották a segítségüket és közös erővel fogják üzemeltetni a rendelőt. A célra a régi onkológiai részleget újították fel. Ma több fuvarral sorban érkeztek a szekrények, székek és egyéb bútorok, használati tárgyak, hogy elfoglalják végleges helyüket.

„2008-tól működik az Október 23-a téren az ügyelet, és most 2019-ben fognak egy szinte ugyanolyan adottságokkal, méretekkel, felszereltséggel rendelkező helyiségbe költözni. Nyolc háziorvosunk biztosítja majd az ügyeleti ellátást” - hangsúlyozta Gál Katalin, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény megbízott igazgatója.

Rendelőszoba, váróhelyiség a betegeknek mosdókkal ellátva, valamint pihenő és fürdőszobák is rendelkezésre állnak majd az orvosoknak és az asszisztenseknek. A működési helyszín váltás mellett az ügyeleti idő tekintetében is történt változás, ugyanis holnaptól hétköznapokon délután három órától, reggel hétig, míg hétvégén, ünnep és munkaszüneti napokon reggel héttől, másnap reggel hétig tart az ellátás. Ebben az időszakban a 06/48 569-272-es és az 569-274-es telefonszámon elérhetőek.


854_0_t 854_1_t 854_2_t 854_3_t
854_4_t 854_5_t 854_6_t 854_7_t
Vissza