Ózdiak az ország legjobb tekés tűzoltói (képgalériával)2019. február 21. (csütörtök) 19:00 - Sportnews/7831_0_300.jpgNyíregyházán is a legjobbak lettek az ózdi tűzoltók a Belügyminisztérium által rendezett Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tekeversenyén. A tegnapi rendezvényen húsz csapat gurította a tekegolyót, így egyéni és csapatversenyben nyolcvanan mérték össze tudásukat.

A négy főből álló formációk a sorsolást követően négy versenypályán kezdték meg a viadalt, minden játékos harmincszor guríthatta el a tekegolyót, minden leütött bábu egy pontot ért. Az ózdiak, vagyis a Nagy-Mengyi Ferenc, Füleki Csaba, Balázs Péter és Fábián Norbert alkotta együttes 542 döntött fával az élen végeztek. A dobogó második fokára a békésiek, míg a harmadikra a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédők állhattak.  Egyébként a helyi lánglovagok már a korábbi években is remekeltek ezen a megmérettetésen, egyhuzamban ötödször nyerték meg. Egyéni kategóriában sem maradtunk szégyenben, ugyanis a harmadik legeredményesebb játékos Fábián Norbert lett, de csapattársai is bekerültek az első tíz közé.


Képek forrása: Borsod-Abaúj-Zemplén-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

831_0_t 831_1_t 831_2_t 831_3_t
831_4_t 831_5_t 831_6_t 831_7_t
831_8_t 831_9_t

 

Vissza