Önzetlen segítség (képgalériával)2019. január 30. (szerda) 19:00 - Egészségnews/7757_0_300.jpgElőször szerveztek véradást ebben az évben a Magyar Vöröskereszt ózdi munkatársai a Civil Házban. Most is sokan segítettek, volt, aki irányítottan az édesanyja szívműtétjéhez adott vért. Egyébként ilyenkor, az influenzás időszak alatt kiemelten fontos, hogy az egészséges emberek a jó ügy mellé álljanak.

A Civil Ház előtt hatalmas transzparens hívja fel a helyiek figyelmét a véradásra. A Magyar Vöröskereszt ózdi munkatársai minden hónap utolsó szerdáján itt várják mindazokat, akik vérükkel szeretnének embertársaikon segíteni. Az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei egy előzetes állapotfelmérés, valamint orvossal való konzultáció után kezdik meg a vér lecsapolását.

„A véradás azért fontos, mert három ember életét menti meg egy véradó. Azért is fontos, mert a saját egészségügyi állapotunkról is képet kapunk, és leginkább azért, mert mások életét megmentjük ezzel” - mondta Buth Fanni, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

Ahogy Buth Fanni fogalmazott, fontos, hogy a téli, influenzás időszakban is sok egészséges emberből legyen donor, hiszen ilyenkor még több szükség lehet az életmentő vérre.

„Irányítottan adtam vért. Édesanyámnak lesz szívműtétje, és miatta vagyok itt” - nyilatkozta Nagy-Kismarciné Gulyás Margit, véradó.

„Rendszeres véradó vagyok. Ez, ha jól számoltam, a hatvanharmadik alkalom volt. Egyrészt, hogy a vérellátás országosan meglegyen – elvileg nagyon kevesen adnak vért, több véradó kellene -, és jót tesz az egészségnek is” - hangsúlyozta Juhász Kornél, véradó.

Az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai csokoládéval és vízzel honorálták a segítő szándékot, míg a Magyar Vöröskereszt ózdi munkatársai most csörgőórát, valamint a vérvétel után ötszáz forintos étkezési utalványt ajándékoztak a donoroknak. Február ötödikétől hetedikéig pedig egy ingyenes képzéssel várják az érdeklődőket, amelynek témája a személyes hatékonyság fejlesztése lesz.


757_0_t 757_1_t 757_2_t 757_3_t
757_4_t 757_5_t
Vissza