Nemzeti értékeink (képgalériával)2019. január 22. (kedd) 19:00 - Kultúranews/7725_0_300.jpgMa ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. 1989 óta minden évben megemlékezünk erről a napról. Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát, amely azóta a magyar nemzet jelképévé vált.

Az évfordulóról a városi rendezvényeken túl az oktatási intézményekben is megemlékeznek, hiszen ilyenkor alkalmunk nyílik arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket is. Ma reggel a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai is ezzel kezdték a reggelt. Az intézmény aulájában jól ismert dallamok csendültek fel. Az iskola berkein belül nemrég megalakult kórus a Tavaszi szél című dalt adta elő a Holdviola zenekar feldolgozásában, több versrészlet is elhangzott, köztük természetesen a magyar Himnuszból is, és nem maradt el a néptáncos produkció sem.

„A mi iskolánk hagyományőrző iskola, köszönhető ez annak is, hogy évtizedek óta nagyon magas színvonalon művelik a gyerekek a néptáncot. Nem olyan régóta ünnepeljük kimondottan a Magyar Kultúra Napját, nagyon sok a program, és ezért a zenei világnap kimaradt az utóbbi időben, és úgy gondoltuk, hogy inkább a kultúra napjába fektetünk több energiát, hiszen ilyenkor több mindent lehet megmutatni, mert a kultúra az sok mindent magába foglal, egy kis próza, vers, ének felcsendülhet ilyenkor, és nem maradhat el a táncos produkció sem” - mondta Keresztfalviné Németh Barbara, a Bolyky Tamás Általános Iskola pedagógusa.


725_0_t 725_1_t 725_2_t 725_3_t
725_4_t 725_5_t 725_6_t 725_7_t
725_8_t 725_9_t 725_10_t 725_11_t

 

 

Vissza