Sokszínű tárlat (képgalériával)2019. január 22. (kedd) 19:00 - Kultúranews/7724_0_300.jpgSzakács Barna képeiből nyílt kiállítás a Civil Házban. Az Ózdi Alkotók és Befogadók Csoport által szervezett tárlat anyaga a festőművész elmúlt másfél évben született munkáiból állt össze. Az alkotások közt portrék, tájképek és csendéletek is láthatóak. A művész 1980 óta foglalkozik festészettel, több műfajban és számos különböző technikával dolgozik.

Az Ózdi Alkotók és Befogadók Csoport vezetője köszöntötte az érdeklődőket az Élet-képek című kiállítás megnyitóján. A Civil Ház dísztermének falain Szakács Barna festőművész számos különböző műfajú alkotása kapott helyet, így többek közt portrék, csendéletek és tájképek.

„Alapjában véve mindig is az ember állt hozzám a legközelebb. De mostanában rájöttem – amikor eltelik annyi év az ember életéből, mindenki rá fog jönni –, hogy amit az általános iskolában, gyerekkorunkban tanultunk, egyszerű csendéleteket, azt most hogy festeném meg. Ezért van egy pár olyan csendélet, ami szilva, körte, alapvető dolgok. Most teljesen másképp festi az ember, mint fiatalkorában” - fogalmazott Szakács Barna, festőművész.

A művész munkásságát Janiczak Dávid méltatta. A polgármester elárulta, hogy gyerekkorától ismeri Szakács Barna képeit, saját otthonát is díszíti néhány.

„Akkoriban az ember még nem ért a látásmódokhoz, nem ért a mögöttes tartalmakhoz. De már akkor voltak olyan dolgok a festményeiben, amik megfogtak. Hiszen ha nem is tudtam, hogy ő mit gondol bele egy festménybe, azért gyerekként a fantáziáját az ember elengedi. A sokatmondó festményeket így megszerettem és befogadtam” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Szakács Barna ugyan nem Ózdon született, de életének negyvenegy évét városunkban töltötte. A festészettel 1980-ban kezdett foglalkozni, akkor vett először olajfestéket egy szomszédjától. Azóta már számos önálló kiállítása volt, a mostani tárlat anyagának nagy részét nemrég Diósgyőrbe is elvitte. A megnyitón régi ismerősként Béri László is felidézte emlékeit.

Ezt követően az ÓMI Zenés Színház két tagjának produkciója következett. Mészáros-Varga Judit a Csillagok aranyát énekelte el. Berki Alextől a Szabadnak születtél című Bródy János-dalt hallhatták. A festőművész néhány műve mellett rögtönzött tárlatvezetést is tartott. Az alkotások valósághűsége és mondanivalója a közönséget is magával ragadta.

„Nagyon eredetiek, szinte mintha élnének az alkotások. Legjobban az öreg néni tetszett” - nyilatkozta Engler Istvánné.

A tárlat egészen február tizenegyedikéig látogatható a Civil Ház dísztermében, minden munkanapon reggel nyolc órától este hatig.


724_0_t 724_1_t 724_2_t 724_3_t
724_4_t 724_5_t 724_6_t 724_7_t
724_8_t 724_9_t 724_10_t 724_11_t
724_12_t 724_13_t 724_14_t 724_15_t
724_16_t 724_17_t 724_18_t 724_19_t
Vissza