Drága meleg (képgalériával)2019. január 17. (csütörtök) 19:00 - Aktuálisnews/7706_0_300.jpgIdén is sokat költenek fűtésre a családok. A fa és a szén ára is drágult tavalyhoz képest, városunkban csökkent a kereslet is az ilyen tüzelők iránt. Ózdon hozzávetőleg tizenhétezer embernek biztosítja az Ózdi Távhő Kft. az otthon melegét. A lakosság eddigi energiafelhasználása szinte teljesen megegyezik az előző szezon adataival. A tapasztalat azt mutatja, szinte mindegy, hogy mivel fűtünk, a pénztárcánkat mindenképpen jelentősen megterheli.

Az egyik helyi tüzép dolgozója szerint az összecsomagolt fabrikett tovább tartja a meleget, mint a hagyományos tűzifa, ezt elsősorban kandallókba javasolják, de nem is nagyon viszik más célra, hiszen ez a fajta tüzelőanyag tulajdonképpen nem ég, hanem izzik, nem minden berendezés alkalmas az ezzel való fűtésre, és az ára sem mondható barátinak, fűtőértéke viszont elsőosztályú. A telepen közel húsz éve foglalkoznak tüzelő árusítással, az árak tíz százalékkal emelkedtek 2018 januárjához képest, itt gyengült a kereslet is. Medve Jánosné tulajdonos szerint nem feltétlenül a drágulás miatt.

„A jelenlegi fűtési szezonban csökkent a kereslet, mert amióta az önkormányzat szenet ad a rászorulóknak, azóta csökkent a szén eladásunk és a tűzifa eladásunk is. Ez véleményem szerint egy jó döntés volt az önkormányzat részéről, mert kevésbé mobilizálható ez a tüzelőanyag, és a rászorultak jobban tudnak vele fűteni” - mondta Medve Jánosné, tulajdonos.

A legnagyobb igény a kemény tűzifa iránt mutatkozik, ezért ők elsősorban csert, tölgyet és bükköt árulnak. Vannak, akik kondenzációs gázkazánt használnak, ezek a hagyományos készülékeknél jobb hatásfokkal működnek, lehetővé teszik, hogy spóroljunk a fűtésszámlán.

Ózdon a lakások jelentős hányadában a távhő biztosítja az otthon melegét, pontosan 5530 lakásban érhető el szolgáltatásuk. Halász Sándor, az Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője azt mondja, hogy az első négy hónap adatai megegyeznek a tavalyival, viszont lakossági, valamint közületi felhasználás tekintetében az arányok változtak.

„A lakosság kettő százalékkal több hőt használt fel, viszont a közületek öt százalékkal kevesebbet fogyasztottak szeptembertől december végéig. Utóbbinál ez azt mutatja, hogy az őszi és téli szünetben, és ekkor ők kérik a fűtés csökkentést, és ez meg is látszik a hőfelhasználásukon. Sok pénzt megspórolnak ezáltal” - emelte ki Halász Sándor, az Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője.

A rezsicsökkentések óta míg más városban csökkent a kintlévőség, addig Ózdon stagnál. Többen nem tudják fizetni a szolgáltatás díját, városunkban hozzávetőleg 120 család küzd ilyen gondokkal. A távhőszolgáltató ügyvezetője személyesen kereste fel az érintettek többségét, vannak akik már hat éve nem tudták rendezni számláikat.


706_0_t 706_1_t 706_2_t 706_3_t
706_4_t 706_5_t 706_6_t 706_7_t
706_8_t 706_9_t 706_10_t 706_11_t
Vissza