Mindennapi függőségünk (képgalériával)2019. január 15. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/7694_0_300.jpgFüggőségekről és megelőzésről tartott előadást dr. Zacher Gábor az Olvasóban. Az országosan elismert toxikológus kitért a különböző veszélyekre, és kiemelte a helyes példa meglétének fontosságát. Emellett őszintén beszélt saját függőségének kialakulásáról, és arról, mennyire lényeges a motiváció, ha valaki szabadulna káros szenvedélyétől.

Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója vezette fel az Olvasóban dr. Zacher Gábor előadását. Az országosan elismert toxikológus egy pályázatnak köszönhetően érkezett városunkba. A központi téma a függőség és a prevenció volt. A szakember elmondta, a függőség szó hallatán a legtöbben az alkoholra, a kábítószerekre, a dohányzásra vagy a szerencsejátékra gondolnak. Pedig magának a kifejezésnek eredetileg nincs negatív töltete.

„Az első négy függőség, amit meg szoktak említeni az emberek, általában negatív felhangúak. Magyarán szólva van egy szavunk, a függőség, amihez eleve negatív szövegkörnyezet társul. Pedig ha megnézzük a Magyar értelmező kéziszótárt, akkor a függőség ragaszkodást jelent tulajdonképpen. Nincs sem pozitív, sem negatív előjele. De mi ráragasztottunk egy negatív valamit” - hangsúlyozta dr. Zacher Gábor, toxikológus.

A toxikológus kifejtette, hogy minél fiatalabb korban alakul ki a függőség, annál nehezebb elfojtani. A kutatások szerint például a cigarettára kiskamaszként rászokók fele egész életén át dohányzik. Akik viszont 21 éves koruk után kezdik, azoknál tíz százalék ez az arány. Az előadást személyes példáival is színesítette, valamint a helyes példa és a belső motiváció fontosságára is kitért. Az Olvasó Adorján Lajos-termét nemcsak fiatalok töltötték meg, többek közt egészségügyi dolgozók és a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai is ott voltak a közönség soraiban.

„A prevenció rendkívül fontos. Ebben a mai, felgyorsult világban a fiatalokhoz el kell juttatni az objektív információkat a különböző szerekről. Mindenképpen fontos, hogy olyan információ jusson el hozzájuk, ami hiteles. Hiteles szereplőktől, szervezetektől kaphassanak segítséget” - mondta Szaniszló Károly, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke.

Nemcsak az olyan, a mindennapokban is beszédtémának számító függőségek kerültek szóba, mint az alkoholizmus vagy a dohányzás. Szó volt ezek mellett az úgynevezett digitális függőségről, a számítógépek, az okostelefonok és az internet térnyeréséről is. Dr. Zacher Gábor kiemelte a megfelelő keretrendszer meghatározását is: szerinte kábítószer esetén csakis a nulltolerancia elfogadható, de az alkohol vagy éppen a közösségi oldalakon eltöltött idő tekintetében fontos megtalálni a határt.


694_0_t 694_1_t 694_2_t 694_3_t
694_4_t 694_5_t 694_6_t 694_7_t
694_8_t 694_9_t
Vissza