Tisztelet a hősöknek (képgalériával)2019. január 12. (szombat) 20:29 - Városnews/7689_0_300.jpgA hagyományoknak megfelelően most is műsorral tisztelegtek az első és második világháborúban elesettek emléke előtt Szentsimonban. A programot ebben az esztendőben is a Don-kanyari áttörés évfordulóján szervezték meg. A megjelentek először a templomban szentmisén vettek részt, majd a hősök nevét felsorakoztató szobornál helyezték el az emlékezés virágait.

1943. január 12-én indították meg támadásukat a szovjetek a Don-kanyarban, amelynek következtében a második magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. Szentsimonban már hagyománya van annak, hogy az évfordulón ünnepséggel tisztelegnek a hősök emléke előtt. A program első része most is a helyi templomban zajlott.

„Mindenható Istenünk. Te az élet kenyere által gyermekeidet a bűn kötelékétől megszabadítod és életerejüket megújítod. Add meg nekünk, hogy mindig jobban előre haladjunk az örök dicsőség reményében” - fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.

Ezután a megjelentek a templomkertben található emlékmű köré gyűltek. A díszőrség bevonulását követően gyermekek adtak műsort. A terület képviselője Vitális István beszédében úgy fogalmazott, hogy ezen a napon minden esztendőben az az érzés fogja el, hogy menni kell.

„Eljövök és meghallgatom a plébános urat. Egymás szemébe nézünk és örülök, hogy itt vagyok. Örülök, hogy együtt emlékezünk és tiszteletünket tesszük azon tízezrek emléke előtt, akik elestek, fogságba kerültek, megsebesültek és azok előtt is, akik hazatértek” - mondta Vitális István.

Janiczak Dávid Ózd város polgármestere azt mondta, hogy sok áldozatot kellett meghozniuk a magyaroknak hazánk viharos történelmének köszönhetően.

„Útnak indultak, mert útnak kellett indulniuk. Elhagyták az otthon biztonságát és az otthon melegét azért, hogy továbbra is biztosítsák, hogy a hátramaradtak élvezhessék az otthon biztonságát, és élvezhessék az otthon melegét” - hangsúlyozta a polgármester.

A program most is koszorúzással zárult. Az emlékezés virágait a helyi világháborús áldozatok neveit tartalmazó szobor talapzatánál helyezték el.


689_0_t 689_1_t 689_2_t 689_3_t
689_4_t 689_5_t 689_6_t 689_7_t
689_8_t 689_9_t 689_10_t 689_11_t
689_12_t
Vissza