Menedék a rászorulóknak (képgalériával)2019. január 4. (péntek) 19:00 - Városnews/7666_0_300.jpgA hideg napokon is van hová menniük a hajléktalanoknak: az Átmeneti Szállás, a Nappali Melegedő és az Éjjeli Menedékhely is teljes kapacitásával várja a rászorulókat. Jene András részlegvezető szerint a kihasználtság szinte mindhárom intézményben százszázalékos, vagy afeletti.

A Nappali Melegedőben töltik napjaikat azok, akiknek nincs hová menniük. Az ősszel életbe lépő szabályozás miatt most már nullától huszonnégy óráig működniük kell az ilyen, és ehhez hasonló intézményeknek. Így a hajléktalanoknak a nap bármelyik percében rendelkezésére áll olyan hely, ahol átmelegedhetnek, alhatnak vagy tárolhatják értékeiket.

„Jelen pillanatban az Éjjeli Menedékhely teljes kihasználtságban működik. Az Átmeneti Szálláson van még 6-8 férőhelyünk. A Nappali Melegedő hét közben 115 százalékon megy, hétvégén hozzávetőleg 15 fő veszi igénybe, szombat-vasárnapi napokon” - nyilatkozta Jene András, az ÓTSZEGYII részlegvezetője.

November elsejétől a Nappali Melegedőt minden nap reggel nyolctól este hatig nyitva tartják, így mindenkinek lehetősége van egész nap fedett, fűtött helyen tartózkodni. A komfortos és higiénikus környezetet, a reggeli zsíros kenyeret és teát adó épületekben jó lenni – ezt mondja az egyik rászoruló.

„Minden nap itt vagyok, itt lehet reggelizni, kapunk teát, zsíros kenyeret, meg tisztaság is van. Egyébként hátul a kerti munkákban veszek részt” - mondta Gál Jánosné.

A bentlakásos intézmények, tehát az Átmeneti Szállás és az Éjjeli Menedékhely 66 férőhellyel rendelkeznek, ezek legtöbbször, és főleg hideg időjárás esetén teljes kihasználtsággal működnek. Ezeken a helyeken a rászorulóknak lehetőségük van zárható szekrénybe tenni értékeiket, így csökkentve az amúgy sem túl gyakori visszaélések számát. Az ellátottakra mindössze 4-5 fő személyzet jut.


666_0_t 666_1_t 666_2_t 666_3_t
666_4_t 666_5_t 666_6_t 666_7_t
666_8_t 666_9_t
Vissza