A negyedik gyertya (képgalériával)2018. december 23. (vasárnap) 18:50 - Városnews/7652_0_300.jpgMeggyújtották ma kora este a negyedik gyertyát is Ózd város adventi koszorúján. A délután most is vásári forgataggal indult, és az élő betlehemet is megcsodálhatták a gyermekek. Az ünnepi műsorban először az ÓMI Zenés Színház lépett színpadra, majd ünnepi fényfestésben gyönyörködhettek a Városház térre kilátogatók.

Janiczak Dávid ünnepi köszöntőjében arról beszélt, megtehetjük azt, hogy ne csak egy nap, a szenteste legyen a szereteté, hanem a többi 364 is.

„Bár a hétköznapok sodornak minket az élet útján, mégis megtehetjük, hogy mindig megálljunk egy pillanatra és szeretettel tekintsünk egymásra. Hogy életünk része legyen a megbocsátás, ne legyen bennünk harag, gyűlölség, pusztán csak a szeretet. A szeretet lángja nemcsak a gyertyát táplálja, hanem a szívünket is. Ezért ünneplőbe kell öltöztetni a szívünket, hogy méltán fogadhassuk be azt a szeretetet, amit a Mindenható árasztott ki ránk” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A polgármester hangsúlyozta: „Az ajándékok akkor az igaziak, ha szeretetből jönnek, és a szeretet is csak akkor az igazi, ha ajándékból jön, ha azt nem kell erőltetni, s ha az szívből jön. Hogyha a szívünk teljes szeretetével tudjuk szeretni családunkat és minden más embertársunkat is.”

Szőke Gábor római katolikus plébános a következőket mondta: „Ahogy érkeztem pont szembe jött velem az a láng, amit Betlehemben gyújtottak meg. Pont felkaptam, hogy elhozzam, szeretném odatenni mindenkinek a szívébe. A karácsony lényegét egyetlenegy szóval szeretném kifejezni: pont. Az a pillanat, amit holnap megéltek a meghitt családi együttlét alkalmával, amikor fátyolos szemekkel a családtagok bontják az ajándékot. Semmiség a pillanat műve, de ezt a pillanatot tudjuk megélni mindennap önmagunk odaajándékozásával.”

A negyedik adventi gyertyát, amely - a hit, a remény, az öröm gyertyáját követően - a szeretetet jelképezi - Janiczak Dávid polgármester és Szőke Gábor plébános gyújtották meg. Az utolsó gyertya Keresztelő Szent Jánosra utal, aki Jézus eljövetelét hirdette és készítette az utat az emberek szívéhez.


652_0_t 652_1_t 652_2_t 652_3_t
652_4_t 652_5_t 652_6_t 652_7_t
652_8_t 652_9_t 652_10_t 652_11_t
652_12_t 652_13_t 652_14_t 652_15_t
652_16_t
Vissza