Ünnepi színdarab (képgalériával)2018. december 21. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/7649_0_300.jpgSzentmisével és karácsonyi színdarabbal ünnepeltek a téli szünet előtti utolsó napon a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjai. A tornateremben egy táncos verses előadást követően Charles Dickens Karácsonyi ének című történetét elevenítették meg a tanulók.

Kora reggel a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjai ünnepi szentmisén vettek részt, majd az iskola tornatermében gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljenek. Az intézmény hagyományai szerint a téli szünet előtti utolsó napon mindig közösen karácsonyoznak a tanárok és diákok. Irodalmi műsor, adventi köszöntő, és az osztályok műsora tette meghitté a délelőttöt. Most egy különleges produkciót láthattak a fiatalok.

„Ebben a tanévben rendhagyó műsorral készültünk a karácsonyra. Charles Dickens Karácsonyi ének című darabjából adnak elő egy részletet az iskola tanulói. Nagy örömmel készültek erre az előadásra. Megkérdeztem őket, és nagyon élvezték ezt a felkészülést, hiszen egy olyan műsorszámot adhatnak elő az iskola tanulói előtt, ami valószínűleg nagy hatást fog gyakorolni rájuk” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója.

Különböző táncos produkciókat is láthattak a SZIKSZI-sek, illetve prózai gondolatokat is meghallgathattak a diákok. Ma minden a karácsonyról szólt az intézményben, tanítás sem volt. Charles Dickens színdarabjához látványos díszlet is társult. A történet főszereplője egy uzsorás, akinek sajátos meglátási vannak az ünneppel kapcsolatban, tulajdonképpen ez a központi szál a színdarabban, amely nagy hatást gyakorolt a tanulókra, pedagógusokra.

„Szerintem meg van benne az a hatás, ami kell a karácsonyhoz. Megvan benne az, ami. Nem is tudom szavakkal kifejezni” - nyilatkozta Nagy Ákos, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója.

A főszereplő lelketlensége miatt karácsony előtt három szellem látogatja meg őt, három egymást követő napon, és megváltozik az átélt élmény hatására, kedves, jólelkű emberré válik. A diákok gondolatban már a hétfőn kezdődő téli szünetre készülnek, számukra az első tanítási nap január 3-án, csütörtökön lesz.


649_0_t 649_1_t 649_2_t 649_3_t
649_4_t 649_5_t 649_6_t 649_7_t
649_8_t 649_9_t 649_10_t 649_11_t
Vissza