Sportos ünneplés (képgalériával)2018. december 20. (csütörtök) 19:00 - Sportnews/7646_0_300.jpgKarácsony Kupa címmel tartott rendezvénysorozatot az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolája. A program lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy megmérettessék magukat egymással. A feladatokban az ügyesség, a gyorsaság és a kreativitás is nagy szerepet kapott. A kétnapos eseményen a sportolás mellett jutalmazzák azokat a tanulókat is, akik egész évben kiemelkedően teljesítettek ezen a területen.

Nagy volt a nyüzsgés ma délelőtt a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolája a hagyományokhoz híven idén is megrendezte a Karácsony Kupa nevet viselő megmérettetését. Az iskolában minden hónapban hirdettek különböző sportos versenyeket, így mindenki megtalálhatta a számára megfelelő mozgásformát. Céljuk, hogy a fiatalokkal még jobban megszerettessék a sportolást. A kétnapos programon nem csak a mozgás kerül a középpontba.

„Ennek az eredményhirdetésére pedig a pénteki nap folyamán kerül sor az iskola székhelyén, az Árpád telephely bevonásával. Itt egy rövid karácsonyi műsort követően a Gábor Áron Alapítvány a Szakképzésért jóvoltából kerül sor egy tombolahúzásra. Illetve átadásra kerül az ÓAM-Ózdi Acélművek Kft. által az arra érdemes tanulóknak egy egyszeri juttatás is, amit szintén ezen a napon fogunk átadni” - mondta Alabán Péter, az Ózdi SZC Gábor Áron Szakképző Iskolájának tagintézmény-vezetője.

Eddig futásban, asztaliteniszben és fekvenyomásban mutathatták meg a fiatalok ki  mit tud. A következő évre is megvannak már a tervek, szerepel köztük lábtenisz, floorball, tollaslabda és kidobós kupa is. A jelenlegi sportos kínálatból a diákok tetszését leginkább a foci nyerte el.

„A Karácsonyi Kupa maga a sportág népszerűségén is alapszik. Az idén rekord számú nevezés történt. 21 csapat nevezett, ebből 15 fiú csapat és 6 lány csapat. A két nap alatt 53 mérkőzést játszanak le diákjaink, két pályán” - nyilatkozta Fiedler Lászlóné, testnevelő tanár.

A csapatok nyolc perces mérkőzéseket játszottak egymás ellen. A lányok is mindent beleadtak, hogy a szebbik nem is méltó ellenfele legyen a férfiaknak.

„Teljesen jó eredménnyel zártunk. Remélem, hogy elnyerem a legjobb játékos címét. Ahogyan azt tavaly is sikerült” - fogalmazott Szalontai Georgina, tanuló.

A legjobb játékosnak járó címet nem a tanárok ítélik oda a diákoknak, hanem a fiatalok szavazzák meg egymás között. A jó hangulatról lemezlovas is gondoskodott a rendezvényen.


646_0_t 646_1_t 646_2_t 646_3_t
646_4_t 646_5_t 646_6_t 646_7_t
Vissza