Testünk a csoda (képgalériával)2018. december 12. (szerda) 19:00 - Egészségnews/7612_0_300.jpgAz emberi szervezet működését ismerhetik meg interaktív bemutatóelemek segítségével a fiatalok az Olvasóban. A Testünk a csoda című kiállításon a vérkeringéstől kezdve az izmok működéséig látványos segédeszközökkel tanulhatnak a fiatalok. A tárlat az intézményben előzetes bejelentkezés után december 14-ig látogatható.

Hogyan pumpálja szívünk a vért? Mi történik a szervezetünkben, amikor megnövekszik az adrenalin termelés? Mi történik amikor tüsszentünk? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik ellátogatnak az Olvasó Adorján Lajos termében berendezett Testünk a csoda című kiállításra. A tárlat Vácról érkezett városunkba a „Gyerekesély program az ózdi járásban” pályázatnak köszönhetően. Az európai uniós projektnek van egy olyan része, amely a tapasztalati tanulásra koncentrálódik.

„A Nemzeti Alap Tantervhez kapcsolódva dolgozza föl az emberi test témáját a kiállítás. Ezen kívül pedig különböző interaktív szemléltető eszközön keresztül tapasztalhatják meg, hogy hogyan is működik az emberi szervezet” - mondta Kárbin Andrea, szakmai koordinátor.

A kiállítás nyolc elemből áll és mindegyik részletesen bemutat egy-egy érdekességet. A szervezetünkben végbemenő eseményeket különböző tantárgyakhoz is kapcsolják, mint például a matematika, fizika vagy éppenséggel az ének-zene.

„Nekem nagyon tetszik ez az egész és nagyon érdekesek. Így többet lehet tanulni, mint csak a padban ülve” - nyilatkozta Czimer Veronika.

A fiatalok érdeklődését hamar felkeltették a látványos, interaktív bemutatóelemek. A tárlatot az Olvasóban előzetes bejelentkezés után december 14-ig lehet megtekinteni.


612_0_t 612_1_t 612_2_t 612_3_t
612_4_t 612_5_t 612_6_t 612_7_t
612_8_t
Vissza