Adventi adomány (képgalériával)2018. december 11. (kedd) 19:00 - Egyháznews/7610_0_300.jpgA hajléktalanoknak kedveskedtek magánszemélyek, valamint az Ózdi Evangélikus Egyházközség tagjai. A felajánlott javakat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény azon egységiben használják majd fel, amelyek az utcára került emberekkel foglalkoznak. A programon nemcsak a felajánlott eszközöket adták át, hanem lágy dallamok is felcsendültek.

Jótékonysági eseményre várták a hajléktalanokat az ózdi evangélikus imaházban. A kezdeményezés részeként nem csak az egyházközség tagjai, de magánszemélyek is hozzájárultak a fedél nélkül maradtak életének komfortosabbá tételéhez. Az adományok között volt két centrifuga, kávéfőző, valamint tisztító és tisztálkodószerek. Mind-mind olyan dolog, amelyek hasznosak a hétköznapokban. Az evangélikus lelkész elmondta, hogy Jézus úgy fogalmazott: adjatok és adatik. Próbálnak ennek szellemiségében cselekedni.

„Nagyon nagy ajándék a mi életünkbe, hogy adhatunk. Van szép asztalunk, szép tányérunk és finom ételünk, pláne karácsonyhoz közeledve. Azt gondolom, hogy nagyon nagy ajándék, hogy támogathatjuk őket” - mondta Tóth Melinda, evangélikus lelkész.

Jene András, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti integrált Intézmény részlegvezetője kiemelte, hogy egy év alatt körülbelül százhetven hajléktalannal kerülnek kapcsolatba az ellátásban részt vevő intézményekben. Főként ezek az emberek kapják meg, illetve használhatják majd a felajánlott eszközöket.

„Köszönjük szépen a felajánlást, valóban van helye. Valóban nemcsak így advent idején gondoltok ránk, hanem év közben is nagyon sokszor találkozunk, és segítetek abban amiben tudtok. Valóban megtapasztaljuk azt, amikor ott vagytok és segítő kezet nyújtotok nekünk” - fogalmazott Jene András, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti integrált Intézmény részlegvezetője.

A felajánlók nem csak kézzel fogható dolgokkal szerettek volna kedveskedni. Ennek megfelelően lágy dallamokat hallhattak azok az emberek, akik talán a leginkább rászorulnak az odafigyelésre.


610_0_t 610_1_t 610_2_t 610_3_t
610_4_t 610_5_t 610_6_t 610_7_t
610_8_t
Vissza