Remény lángja (képgalériával)2018. december 9. (vasárnap) 19:48 - Városnews/7604_0_300.jpgMeggyulladt a remény gyertyája a város közös koszorúján advent második vasárnapján. Ünnepi beszédében dr. Kósné Dargai Rita arról beszélt, hogy fontos megérteni a karácsony igazi üzenetét, Lezákné Hajdu Enikő pedig úgy fogalmazott: ebben az időszakban feladatunk felkészíteni szívünket és lelkünket Jézus születésére.

Forralt bor illata, karácsonyi fények, ötletes mézeskalácsok – advent második vasárnapján is vásári forgatag várta az ózdiakat a Városház téren. A színpadra ezúttal először a Gyöngyvirág Néptánc Egyesület táncosai léptek, majd a Béke Telepi Óvodák apróságainak műsora következett. A helyi tűzoltóság munkatársainak segítségével felkerültek a díszek a „Mindenki karácsonyfájára” is, a gyerekek nagy örömmel váltották egymást a daru kosarában. A Vasvár Úti Általános Iskola diákjai karácsonyi történettel, és zenés-táncos produkcióval is készültek.

Az V. Adventi Forgatagra kilátogatókhoz ezen a hétvégén dr. Kósné Dargai Rita szólt. Ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a karácsony az egyetlen olyan ünnepünk, amikor négy hét áll rendelkezésünkre a valódi üzenet megértéséhez. Ez az időszak ugyanis nem a tárgyiasult ajándékokról szól.

„Ahhoz, hogy megértsük, egy kicsit vissza kell mennünk ahhoz a betlehemi istállóhoz, ahol puritán körülmények között megszületett a világ megváltója. Értem és önökért, miattam és mindannyiunkért. Ez az újszülött szerény körülmények között, tárgyaktól mentesen, de annál nagyobb szeretetben élte első pillanatait” - fogalmazott dr. Kósné Dargai Rita, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.

Lezákné Hajdu Enikő a Biblia igéit tolmácsolta az ózdiaknak. Kiemelte, hogy az üzenet, amelyet Mária egy angyaltól kapott Jézus születése előtt, a legdrágább adventi ígéret, amely valaha elhangzott.

„A mi adventi feladatunk az, hogy engedelmes, alázatos szívvel várjuk az érkező Úr Jézus Krisztust. Engedelmes és alázatos szívet készítsünk annak, aki eljön azért, hogy megkeresse, megtartsa a mi elveszett életünket. Alázatos szívvel készítsünk helyet annak, aki azért jött, hogy életét adja értünk” - mondta Lezákné Hajdu Enikő, református lelkész.

A reményt jelképező második gyertyát dr. Kósné Dargai Rita és Lezákné Hajdu Enikő közösen gyújtotta meg a város közös koszorúján, miközben a Városház téren már több százan gyűltek össze, hogy részesei legyenek az ünnepi pillanatnak.


604_0_t 604_1_t 604_2_t 604_3_t
604_4_t 604_5_t 604_6_t 604_7_t
604_8_t 604_9_t 604_10_t 604_11_t
604_12_t 604_13_t 604_14_t 604_15_t
604_16_t 604_17_t 604_18_t 604_19_t
604_20_t 604_21_t 604_22_t 604_23_t
604_24_t 604_25_t 604_26_t 604_27_t
604_28_t 604_29_t 604_30_t 604_31_t
604_32_t 604_33_t 604_34_t
Vissza