Összetartó közösség (képgalériával)2018. december 4. (kedd) 19:00 - Városnews/7587_0_300.jpgKarácsonyi programot szervezett a Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetsége a Civil Házban. Az esemény kapcsán a fogyatékkal élő fiatalok közül mindenki kapott ajándékot a Télapótól. A szervezet hamarosan ügyeleti rendszerű irodát nyit az Árpád vezér út 29. szám alatt található komplexumban.

Vidámság töltötte be a Civil Házat, hiszen karácsonyi ünnepségre gyűltek össze a Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetségének tagjai. A tagok elmondták, hogy nagyon fontosak az ehhez hasonló programok. Így azok is ki tudnak szakadni a szürke hétköznapokból, akik otthon gondozzák sérült gyermekeiket.

„Az az igazság, hogy nagyon ritkán tudnak kimozdulni és saját környezetükbe egy kicsit kikapcsolódni. A programok kapcsán szoktunk önkéntesekkel dolgozni, és ők nagyon sokat segítenek, hogy mindenki jól érezhesse magát” - mondta Szűrös-Danyi Edina, a Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetségének elnökségi tagja.

Nem csak helyiek vettek részt a programon, hiszen Miskolcról és Múcsonyból is érkeztek tagok. A sérültek egy gyógypedagógus közreműködésével zeneszóval várták a Télapó érkezését. Mindenki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot.

„CD-t hallgattam és nekem Cserháti Zsuzsa a kedvencem” - nyilatkozta Dudás Csaba.

A szülőszövetség megyei szinten egyébként 2005-től működik, és tavaly óta rendelkeznek ózdi székhellyel. Egy korábban elnyert pályázatnak köszönhetően egy ügyeleti rendszer szerint működő irodát is létrehoznak a Civil Házban. Ennek megnyitója várhatóan 2019 januárjában lesz esedékes.


587_0_t 587_1_t 587_2_t 587_3_t
587_4_t 587_5_t
Vissza