Helytörténeti vetélkedő (képgalériával)2018. december 3. (hétfő) 19:00 - Kultúranews/7581_0_300.jpgHat iskola diákjai mérték össze honismereti tudásukat a Bolyokvasvári Polgári Kör vetélkedőjén. Az egyesület fontos feladatának tekinti az ismeretek átadását, a hagyományok ápolását. A tanulók előre megadott témakörökből készültek fel a tizedik, jubileumi megmérettetésre.

Idén is megrendezte immár hagyományosnak mondható helytörténeti vetélkedőjét a Bolyokvasvári Polgári Kör. A tizedik, jubileumi megmérettetésnek a Vasvár Úti Általános Iskola adott otthont. A helyszín Kovács-Veres Sándor szerint szimbolikus, hiszen az épület az egykori Vasvár gerendavár és lakónegyede helyén áll.

„Gyökér nélkül semmilyen növény, semmilyen fa, és semmilyen nemzet nem létezhet. Ez történelmi és életbeli tény. Identitás nélkül minden közösség elpusztul, ez is számtalanszor bebizonyosodott” - mondta Kovács-Veres Sándor, a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület elnöke.

A rendezvény fővédnöke ezúttal is Farkas Péter Barnabás volt. Az alpolgármester szerint nagyon fontos, hogy legyenek ilyen versenyek a városban. Ezek az alkalmak ugyanis segítenek a diákoknak jobban megismerni környezetüket, lakóhelyüket.

„A történeti tények ismerete mellett nagyon hasznos tud lenni, amikor azokat a mondákat, legendákat, illetve műköltészeti szerzeményeket is megismerik a tanulók, diákok, amelyek ide vonatkoznak a lakókörnyezetükre. Az, hogy ebből még megmérettetést is szerveznek a Bolyokvasvári Polgári Kör tagjai, egyfajta motivációt jelent a gyerekek számára” - fogalmazott Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

A vetélkedőre hat iskolából érkeztek diákok. Képviseltette magát az Apáczai Csere János, az Árpád Vezér, a Bolyky Tamás, a Petőfi Sándor, az Újváros Téri és a Vasvár Úti Általános Iskola is. A gyerekek előre kiadott témakörökből készültek fel, majd csapatokban adtak számot tudásukról. A versengés mellett a legfontosabb cél az volt, hogy a fiatalabb generáció tagjai is megismerjék lakóhelyük történetét, legendáit.


581_0_t 581_1_t 581_2_t 581_3_t
581_4_t 581_5_t 581_6_t 581_7_t
581_8_t
Vissza