Városi pénzügyek (képgalériával)2018. november 14. (szerda) 19:00 - Önkormányzatnews/7517_0_300.jpgAdóváltozásokról és hitelkeret igénybevételéről is egyeztetett keddi ülésén a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. Szó volt továbbá a város közlekedési struktúrájának átalakításáról és a téli útüzemeltetési tervről is. A tanácskozáson komoly vita egyik előterjesztés kapcsán sem alakult ki, a grémium tagjai végül minden napirendet elfogadásra javasolnak a képviselő-testületnek.

Zárt ülésen tárgyalta első napirendi pontját keddi ülésén a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. A grémium egy fafeldolgozó üzem létesítésével kapcsolatban alakította ki álláspontját. Ezt követően az építményadóról szóló rendelet módosítását vitatták meg, a tervezet szerint a sávos felosztást kihasználva változhat az adó mértéke.

„Ez a sávos felosztás lehetővé teszi azt, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetre és a a jövőre, a biztonságos működésre való tekintettel az adót úgy módosítsuk, hogy igazságosabb teherviselést, és az önkormányzatnak több bevételi forrást jelentsen” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A változás eredményeképpen a száz négyzetméter alatti ingatlanok adója csökken, míg az azt meghaladóaké sávosan növekszik. A folytatásban az önkormányzati tulajdonban lévő lakások is helyiségek bérletéről is egyeztetett a bizottság.

„A felújított lakások esetében egy évre lehet kötni a bérleti szerződést. Kivéve a második halmazt, ami a mostani projektekkel van összefüggésben. A Váci Mihály úton négy épület, az Újtelepen egy. Ami egy évre van kötve, ez az egy éves határidő a lejáratot harminc nappal megelőzően további egy évvel meghosszabbítható. Azzal, hogy aki benne lakik, annak nyilván ne legyen tartozása” - emelte ki dr. Almási Csaba, jegyző.

Az önkormányzat nehéz pénzügyi helyzetére való tekintettel összességében 600 millió forint értékben folyószámla hitelkeret igénybevételéről is egyeztetett a grémium. Ezt az előterjesztést végül három igennel, két tartózkodás mellett javasolják elfogadásra a képviselő-testületnek. Plusz költséget jelentene a városnak a hajléktalanokra vonatkozó törvénymódosítás. A hajléktalanszállók nyitvatartási idejének meghosszabbítására rendkívüli önkormányzati támogatást igényelhet az önkormányzat.

„A pályázatot gyakorlatilag beadtuk, feltöltöttük. Egy dolog hiányzik még, a testületi határozat hozzá, mert a kincstár azt is kéri, hogy ezt csatoljuk beszkennelve, hogy hiánytalan legyen a pályázatunk” - tette hozzá Kovács-Hagyó Zoltán, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetője.

Az ülés második felében megvitatták többek közt a 25-ös út új nyomvonalra történő áthelyezésének lehetőségét, továbbá tárgyaltak a téli útüzemeltetési tervről és a téli válságtervről is. Emellett napirendre került egy törvényességi felhívás: városunkban ugyanis jelenleg nem működik sem családok, sem gyermekek átmeneti otthona. A Kormányhivatal indítványozta, hogy Ózd tegyen eleget ehhez kapcsolódó kötelezettségének. Ennek azonban meg kell vizsgálni a feltételeit és lehetőségeit. A bizottság minden előterjesztést elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.


517_0_t 517_1_t 517_2_t 517_3_t
517_4_t 517_5_t 517_6_t 517_7_t
517_8_t
Vissza