Továbbtanulás előtt (képgalériával)2018. november 6. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/7488_0_300.jpgPályaorientációs napot tartottak ma az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolájában. A nyolcadikos diákok megismerkedhettek az ott folyó képzésekkel, és azt is megtudhatták, hogyan bővítené palettáját a jövőben az intézmény. A tanulók az iparkamara és számos cég képviselőivel is találkozhattak.

Az általános iskolák nyolcadik osztályosainak hamarosan dönteniük kell arról, hol szeretnék folytatni tanulmányaikat. Mivel ez a lépés akár a jövőjüket is meghatározhatja, alapos megfontolást igényel. A középfokú oktatási intézmények éppen ezért nyílt napokkal és pályaorientációs alkalmakkal igyekeznek segíteni őket. Ma a Gábor Áron Szakképző Iskolában várták a tanulókat. Itt nemcsak a jelenlegi képzéseket ismerhették meg.

„Két új szakképesítést tervezünk indítani. Az egyik a pék-cukrász képzés, amelyet az Árpád vezér úti telephelyen terveink szerint a következő tanévben vezetnénk be. A másik a ZF Hungária Kft.-vel a mechatronikus karbantartó szakképesítés. Ezek korábban nem voltak. Emellett pedig hagyományosan az eddigi szakképesítések közül a hegesztő, eladó, fogadós, cukrász, szakács, pincér, villanyszerelő, kőműves azok, amelyeket a következő tanévre meghirdettünk” - mondta Alabán Péter, az Ózdi SZC Gábor Áron Szakképző Iskolájának tagintézmény-vezetője.

Bár a diákok között voltak olyanok, akik már határozott elképzeléssel rendelkeznek a továbbtanulással kapcsolatban, mások ugyanakkor még bizonytalanok, így nekik nagy segítséget jelentettek a szakmákat bemutató foglalkozások, és a helyi cégek képviselőinek előadásai.

„Volt nagyon sok olyan osztálytársam, akik még nem tudják, pontosan hol szeretnének továbbtanulni. Szerintem nekik sokat segített ez a mai nap” - nyilatkozta Vincze Zoltán.

„Nagyon sokat segít ez nekünk a jövőre is tekintve, hogy ki hová szeretne menni továbbtanulni, mert ez egy nehéz döntés. Akár a jövőnk is múlhat rajta, és szerintem nagyon sok hasznos információt hallottunk” - fogalmazott Gyöngyösi Bianka.

Jelen volt egy standdal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is. Ők a duális képzésekről szolgáltak hasznos információkkal. Elmondták: sok helyen egyre gyakoribb, hogy a cégek keresik fel az iskolákat az együttműködés érdekében.

„Itt, Ózdon sajnos nem annyira jellemző, itt vadászni kell a cégeket, akiket be tudunk kapcsolni a rendszerbe. Viszont a nagyobb városokban, például Miskolcon már versengenek a gyerekekért, mert annyira nagy a munkaerőhiány, hogy ebben látják a jövőt” - emelte ki Vécsi Istvánné, a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési tanácsadója.

A pályaorientációs nap az európai szakképzési hét nyitórendezvénye volt városunkban. Az Ózdi Szakképzési Centrum programjaiba az Árpád vezér úti telephelyet is bevonják. A fő cél a szakmák népszerűsítése a továbbtanulás előtt álló fiatalok körében.


488_0_t 488_1_t 488_2_t 488_3_t
488_4_t 488_5_t 488_6_t 488_7_t
488_8_t
Vissza