Mindenszentek ünnepe (képgalériával)2018. október 31. (szerda) 19:00 - Városnews/7482_0_300.jpgIdén is nagy a készülődés mindenszentek ünnepe előtt. A sírkertek közelében több helyen árulnak mécseseket, virágokat, koszorúkat. Városunk temetői környékén ebben az időszakban megnövekedett forgalomra lehet számítani, így a rendfenntartó szervek munkatársai ügyelnek majd a közbiztonságra.

Akik a temetők környékén jártak az elmúlt estéken, már láthattak egy-egy égő mécsest. Jellemző, hogy akik tehetik, már az ünnepet megelőzően elhelyezik a gyertyákat és az emlékezés virágait a síroknál. Molnár Ákos, az Ózdinvest temetkezési divízióvezetője korábban a városi televízió Apropó című magazinjában számolt be arról, miként készültek fel a megnövekedett forgalomra.

„20 hektárnyi terület tartozik hozzánk. Sikerült itt október közepére lenyírni a füvet, kivágni a vadhajtásokat és a fákat, amik nem oda tartoznak, illetve azokat, amik már veszélyessé váltak. Ilyenre is volt sajnos példa a Gyári temetőben. Folyamatos a szemétszedés, de a hulló falevelek nem segítik a munkánkat, de amennyi emberem van segít, és takarítja a temetőket” - mondta Molnár Ákos, az Ózdinvest Kft. temetkezési divízióvezetője.

Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője mindenkit biztosított arról, hogy folyamatos lesz az egyenruhások jelenléte a sírkertek környékén.

„Mindenszentek ünnepe alkalmával az Ózdi Rendőrkapitányság kollégái civil ruhában a temetők környékén lesznek, és látnak majd el szolgálatot, illetve a megnövekedett forgalmat irányítani is fogják a város több temetőjénél. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy aki teheti a sírkertek környékére gyalogosan vagy tömegközlekedéssel menjen. Próbálják meg az autókat otthon hagyni” - fogalmazott Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

Ma reggel is nagy volt a nyüzsgés a temetők környékén, a legszebb krizantémok és koszorúk igen kelendőnek bizonyultak. A rendőrség azt tanácsolja, a sírkertlátogatások során mindenki fokozottan vigyázzon értékeikre. Az együttműködő szervek természetesen igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne fordulhassanak elő lopások, és a kiépített kamerarendszer is ezt a célt szolgálja, de vagyontárgyaink védelme elsősorban a saját felelősségünk.


482_0_t 482_1_t 482_2_t 482_3_t
482_4_t 482_5_t 482_6_t
Vissza