Szórakoztató eszközök (képgalériával)2018. október 26. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/7461_0_300.jpgFejlesztőjátékokat kapott a Petőfi Úti-Csépányi Összevont Óvoda gyerekserege. A szórakoztató eszközöket városunk önkormányzata a „Humán kapacitások fejlesztése az ózdi járásban” elnevezésű európai uniós pályázatból finanszírozta. A programnak köszönhetően több hátrányos helyzetű intézmény is részesül majd támogatásban.

Fürkésző tekintetű gyerekek, több doboznyi játék. Ózd Város Önkormányzata évek óta igyekszik segíteni a különböző hátrányos helyzetben lévő intézményeket, családokat, fiatalokat. Most a „Humán kapacitások fejlesztése az ózdi járásban” elnevezésű európai uniós pályázat által nyújtott forrásból elsőként a Petőfi Úti-Csépányi Összevont Óvoda részesülhetett. A programban szereplő komplex óvodafejlesztés egyik részeként vehettek át több doboz szórakoztató eszközt a gyerekek.

„Most a Petőfi Úti Óvodában vagyunk, itt történt az első átadás. A projektnek másik két részlete is lesz. Készségfejlesztő játékokat kaptak a kis óvodások, amiket ki is próbáltunk együtt most az átadás alkalmával. Úgy látom, hogy nagyon örülnek, és jó helyre kerültek ezek a játékok” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

A projektnek több célcsoportja is van. A programban szerepel még infrastrukturális fejlesztés és eszközbeszerzés, jelentősebb részben képzések, tréningek, és tanácsadási tevékenységek.

„Én azt gondolom, hogy ha valaki a képeket nézi, akkor mindenképp látja, hogy a gyerekek nagyon nagyon boldogok. Felemelő érzés. Nagyon régen nem kaptunk már ennyi játékeszközt, és ezt hasznosítani tudjuk majd a mindennapokban” - fogalmazott dr. Mustosné Jakab Judit, a Petőfi Úti-Csépányi Összevont Óvoda intézményvezetője.

A gyerekek hamar birtokba vették a játékokat, a fiatalok egy kisebb csoportban a polgármesterrel dominóztak, egy másik helyen pedig a projekt szakembereivel próbálták ki a különböző szórakoztató eszközöket.

„Jó érzés és a barátaimmal játszunk ezekkel, és még sokat fogunk majd. Utána pedig még többet” - mondta Vámos Dávid.

„Még golyójátékot is kaptunk és sokféle mást is. Még titokzatos játékokat is” - nyilatkozta Mészáros Kevin.

A „Humán kapacitások fejlesztése az ózdi járásban” elnevezésű összetett programban a jövőben több gyermek vehet részt tábori foglalkozásokban, ők a jövő héten Szilvásváradra látogatnak. Városunk hátrányos helyzetű tanulói pedig ösztöndíjakra is pályázhatnak.


461_0_t 461_1_t 461_2_t 461_3_t
461_4_t 461_5_t 461_6_t 461_7_t
461_8_t 461_9_t 461_10_t
Vissza