Utazol Artúr (képgalériával)2018. október 12. (péntek) 19:00 - Kultúranews/7421_0_300.jpgCseh Tamás és Bereményi Géza dalai csendültek fel tegnap délután az Olvasóban. A Verebélyi Zoltán-Király Tibor-Németh Gergely alkotta trió már másodszor adta elő a magyar dalszerzőpáros máig népszerű zenéit. Cseh Tamásról korábban a Nemzeti Kulturális Alap egyébként egy induló zenészeket támogató programot is elnevezett.

Cseh Tamás a magyar könnyűzene egyik megkerülhetetlen alakja. Szövegközpontú dalaival egy egész generációhoz szólt, és halála után is aktuálisak azok a témák, amelyekkel foglalkozott. Most az ő és szerzőtársa, Bereményi Géza örökségét viszi tovább városunkban Verebélyi Zoltán, aki először tavaly állt színpadra az Utazol Artúr, letelt az évad! című előadással. Az ötletgazda több mint negyven éve ismerkedett meg Cseh Tamás dalaival, majd személyesen is találkoztak.

„Csupa jót tudok róla mondani. Személyes kötődésem is van hozzá, engem nagyon megfogott. '76 óta ismerem a Cseh Tamás-dalokat, és nem lehet megunni őket” - mondta Verebélyi Zoltán, ötletgazda.

A koncertet most, második alkalommal az Olvasó Adorján Lajos termében tartották meg. Hosszú ideje annak, hogy Verebélyi Zoltán, Király Tibor és Németh Gergely megismerkedtek. A zene szeretete közös mindhármójukban. Az előadáson az egyetlen, végig használt hangszer a gitár volt, hiszen ez Cseh Tamáshoz is hozzá tartozott, de hegedű és furulya hangja is felcsendült.

„Nagyon sokat próbáltunk és a felkészítést, a felkészülést nagyrészt elősegítette, hogy profi zenészekkel csináljuk ezt, már régóta a szakmában vannak. Tibinek én nagyon sokat köszönhetek, ő tanított gitározni, együtt muzsikáltunk egy másik zenekarban. Zolival is ott kezdődött a kapcsolatunk, és mind a mai napig együtt játszunk, zenélünk” - nyilatkozta Németh Gergely.

A Cseh Tamás mondataival kezdődő előadáson több korszakból, több témából merítettek a zenészek. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes dalai főleg a középkorúakat mozgatták meg.


421_0_t 421_1_t 421_2_t 421_3_t
421_4_t 421_5_t 421_6_t 421_7_t
421_8_t 421_9_t
Vissza