Meghiúsult beruházás2018. október 10. (szerda) 19:00 - Városnews/7413_0_300.jpgNem épül börtön Ózdon – ez derült ki Janiczak Dávid tegnap délutáni belügyminisztériumi látogatásakor. A tájékoztatón – amelyen Riz Gábor országgyűlési képviselő is részt vett – dr. Kontrát Károly és dr. Felkai László államtitkárok közölték a polgármesterrel a döntést.

Mégsem épül meg az Ózdra tervezett börtön – erről tájékoztatták kedden délután városunk polgármesterét a Belügyminisztériumban. Dr. Kontrát Károly és dr. Felkai László államtitkárok elmondták, hogy a migrációs helyzet a továbbiakban nem indokolja azt, hogy a kormány menekültszállót tartson fenn Kiskunhalason, ezért a létesítményt büntetés-végrehajtási intézetté alakítják át. Emellett a tervezettnél kevesebb településen, de több férőhellyel rendelkező börtönöket húznak fel. Így sem városunkban, sem Kemecsén, sem Kunmadarason nem építenek ilyen jellegű intézményeket. Janiczak Dávid csalódottan fogadta a döntést. Elmondta, hogy a bírálóbizottság korábban az egyik legjobbnak értékelte a város által beadott pályázatot, most mégis visszamondták a projektet.

„Úgy gondolom, hogy a térséget ezzel leírták, hiszen ez a beruházás több mint kétszáz embernek adott volna biztos álláslehetőséget. Nem csak a mi időszakunkban, mert egy börtön akár több mint egy évszázadra is épül, tehát az unokáink is dolgozhattak volna ebben a büntetés-végrehajtási intézetben, amiért egyébként Ózd Város Önkormányzata mindent megtett. A legjobb feltételeket biztosítottuk: ebben a városban van van kórház, van bíróság, van rendőrkapitányság, az összes közmű az építési telek szélén a rendelkezésére állt volna az építtetőnek” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A tájékoztatón ott volt a térség országgyűlési képviselője is. Riz Gábor úgy fogalmazott: ő is szomorúan vette tudomásul a döntést. Hozzászólásában elmondta, Ózdon ez részben foglalkoztatáspolitikai kérdés, részben pedig olyan beruházás, ahol helyi vállalkozók kaphattak volna lehetőséget. A pályázat elnyerése óta azonban fontos változások történtek, miközben kötött költségvetésből kellett gazdálkodni.

„Miközben a tervezés folyt, és a kiviteli tervek készültek, aközben a magyar építőipar úgy anyagárban, mint a munkaerő árában jelentősen drágult. Közel negyven százalékról beszélünk. Az a pénzügyi csomag, amely korábban rendelkezésre állt, nem tette lehetővé, hogy mind a nyolc börtön, amely eredményesen pályázott helyszínként, megépüljön. A kormánynak döntést kellett hoznia, hogy első ütemben melyeket valósítja meg, és ebben nincs benne Ózd. Ezek szakmai elven történő kiválasztások voltak, és semmi köze nincs a politikához, hiszen a büntetés-végrehajtás nem politikai elven működik” - nyilatkozta Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

Riz Gábor hozzátette: a mostani döntés azt jelenti, hogy Ózd ebben a körben nem kap lehetőséget. Nem kizárt azonban, hogy egy újabb pénzügyi csomag keretén belül, egy következő évi költségvetés terhére megvalósul majd a beruházás.

A kép illusztráció.

Vissza