Nemes ügy (képgalériával)2018. szeptember 28. (péntek) 19:00 - Városnews/7377_0_300.jpgIsmét nagy sikert aratott a szemétszedési akció. A már hagyományosnak mondható kezdeményezés keretében ma a Falu térségében serénykedtek az önkéntesek. Ebben az esztendőben városunk két középiskolája is csatlakozott a nemes ügyhöz. A mozgalom egyik célja tudatosítani a lakosságban, hogy: „Szemetelni nem szép dolog!”

Egy évvel ezelőtt két csoportban végezték a munkát. A csapat egyik fele Somsályon gyűjtötte zsákba a hulladékot, míg a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulói az Ózdi Horgásztó körül serénykedtek. Most a cél a Falu térségének megtisztítása volt, a legnagyobb hangsúlyt az egykori banképület közvetlen környezetére fordították. Dancsok Tamás az akció szervezője elmondta, hogy jó látni mennyi ember megmozdul egy ilyen felhívásra.

„Azt hiszem, hogy hét évvel ezelőtt kezdtem el ezt az akciót. Ez egy önkéntes szemétszedési akció, bárki jöhet meg van hívva mindenki. Az első évben heten voltunk, most meg olyan százharmincan. Örülök neki, hogy a SZIKSZI és a JAG is becsatlakozott, iskolánként olyan 30-40 fővel. Remélem, hogy jövőre még többen leszünk” - nyilatkozta Dancsok Tamás, szervező.

Az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulói iskolájuk környékén gyűjtötték a szemetet. A Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjai pedig csatlakoztak az önkéntesekhez, így a régi romos banképület mellett szorgoskodtak.

„Az elmúlt három évet nézve, mindig szedtünk szemetet, csak nem ehhez a kezdeményezéshez, hanem egy egyházi programhoz kapcsolódva. Két éve az Ózdi Horgásztó környékét tisztítottuk meg, tavaly pedig a közeli bolt melletti területet. Úgy gondoltuk idén, hogy ha már van egy ilyen kezdeményezés, akkor a városi programba is bekapcsolódunk” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója.

A kihelyezett tábla egyértelműen tiltja a szemét lerakását, mégis halomban áll az illegálisan elhelyezett hulladék. Az önkéntesek kerti szerszámok segítségével húzták ki a közterületre a műanyagot, textíliát és üvegszilánkot. Jól megfigyelhető volt, hogy ez mindenki közös ügye.

„Fontosnak tartjuk az ózdi fiatalokkal, hogy tegyünk a környezetünk megóvásáért. Ennek egy fontos eleme az, hogy az eldobált szemetet összeszedjük, és megpróbáljuk környezettudatosságra nevelni az embereket” - fogalmazott Csuzda Gábor, önkéntes, az Ózdi Fidelitas elnöke.

A szorgos kezek munkájának köszönhetően kevesebb, mint egy óra alatt megtelt a konténer, így ennyivel is kevesebb hulladék borítja mától a környéket. A szervezők elmondták, hogy jövőre mindenképp folytatódik az akció, hiszen átlagemberként ezzel tudjuk élhetőbbé tenni közvetlen környezetünket.


377_0_t 377_1_t 377_2_t 377_3_t
377_4_t 377_5_t 377_6_t 377_7_t
377_8_t 377_9_t 377_10_t 377_11_t
377_12_t
Vissza