Erőemelő Világbajnokság (képgalériával)2018. szeptember 27. (csütörtök) 19:00 - Sportnews/7368_0_300.jpgÖt aranyérmet, egy bronzérmet hoztak el, és két világcsúcsot állítottak fel az Egerben megrendezett GPC Erőemelő Világbajnokságon az Ózdi Funkcionális Training Sport Egyesület versenyzői. A megmérettetésen két számban: fekvenyomásban és felhúzásban indultak sportolóink.

Papp Ágnes előbbiben 45 kilogrammot, utóbbiban pedig testsúlya háromszorosát mozgatta meg, vagyis 115 kilogrammot húzott fel. Ezzel a teljesítménnyel kétszer is felszólították a dobogó legfelső fokára. Sztrunga Ildikó fekvenyomásban harmadik lett, felhúzásban pedig új egyéni csúcsot hozott, amely a negyedik helyet jelentette neki. Varjas Richárd 85 kilogrammot nyomott ki, eredményével ifjúsági kategóriában mindenkit maga mögé utasított. Ifj. Gyuricska István 17 évesen már harmadik világbajnokságát nyeri, most a 145 kilogramm kinyomása sem volt számára akadály. Édesapja, Gyuricska István a masters 3-as korcsoportban szállt harcba az elsőségért, ahol 170 kilogrammot emelt ki, így neki is a legfényesebb érem került a nyakába.


Képek forrása: facebook

368_0_t 368_1_t 368_2_t 368_3_t
368_4_t 368_5_t 368_6_t 368_7_t
368_8_t 368_9_t
Vissza