Új tréner2018. szeptember 26. (szerda) 19:00 - Sportnews/7365_0_300.jpgEzen a héten már Zoran Kuntics irányítja az Ózdi FC első csapatát. A szakember tegnap este tartotta első edzését a fekete-fehéreknek. Kifejtette, hogy tetszenek neki a körülmények, és kihívást lát az itteni munkában. A Mezőkövesd Zsóry II ellen már a szerbiai származású tréner ül majd a kispadon.

Gálhidi György távozását követően Zoran Kuntics veszi át az Ózdi Football Club első csapatának felkészítését. Az 51 éves szakember az előző esztendőben Salgótarjánban dolgozott, ám ott megszűnt a labdarúgócsapat. Ezután a Tiszafüredet irányította a szezon végéig. Játékosként 1994-ben mutatkozott be az NBI-ben. Az 1995/1996-os szezonban a BEK csoportkörig jutott a Ferencvárossal. Ebben az időben szerezte egyik legemlékezetesebb gólját az Anderlecht ellen. A tréner elmondta, hogy tetszenek neki az itteni célok és körülmények, így örömmel vág bele a kihívást jelentő feladatba.

„Most vasárnap megnéztem a Magyar Kupa meccset Oroszlányban. Jobb volt az Ózd, de sajnos nem volt szerencséjük, így nem jutottak tovább. Akkor beszéltem Gál Lászlóval, és megegyeztünk, hogy most keddtől kezdem itt a munkát. Ő elmondta, hogy mindenképp szeretné, ha NBIII-ban szerepelne a csapat. Nekem tetszik ez a cél. Az is, amit láttam, mind a srácok hozzáállását, mind pedig az átlagéletkort tekintve” - mondta Zoran Kuntics, az Ózdi FC vezetőedzője.

A szakember egy éllovas csapatot vesz át, hiszen az eddigi négy győzelemnek és egy döntetlennek köszönhetően tizenhárom pontot gyűjtöttek össze. Ennél kiemelkedőbb adat, hogy a huszonkét találattal szemben csupán hármat kaptak az ózdiak, így meccshátrányuk ellenére jobb gólkülönbséggel vezetik a bajnokságot, az ugyancsak tizenhárom pontos Bőccsel szemben.

Zoran Kuntics tétmérkőzésen először most szombaton irányítja majd a fekete-fehéreket. Akkor a Mezőkövesd Zsóry II. együttesét fogadják a Városi Stadionban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú labdarúgó bajnokság nyolcadik fordulójában.

Vissza