Első állomás (képgalériával)2018. szeptember 25. (kedd) 19:00 - Sportnews/7357_0_300.jpgKerékpártúrával kezdődött az idei Kondi Napok szabadidős programsorozat az Ózdi Teknőc Futó Club szervezésében. A résztvevők vasárnap délelőtt fél tízkor gyülekeztek a Városi Stadion előtt, majd útra keltek a Hangonyi tó felé. A végállomáson lila hagymás zsíros kenyérrel kedveskedtek mindenkinek az egyesület tagjai.

A túrán nem számított a sebesség, nem az volt a lényeg, ki ér oda először, a cél a közös sportolás és a jó hangulat volt. A tervek szerint október 14-én lépcsőfutással, november 11-én pedig a hármaskereszthez vezető túrával folytatódnak a rendezvények. Az egyesület elnöke azt reméli, hogy a későbbi próbákon is optimális lesz az időjárás, valamint hogy egyre többen vesznek majd részt az egyes állomásokon.

„A végére több mint harmincan gyűltünk össze. Az idő kicsit hűvös volt, de a kerékpározáshoz az nem rossz, mert nem izzad meg úgy az ember és a gyerekek sem. Itt a végén kezdett a szél feltámadni és a kerékpározásnak a legnagyobb nehézsége a szembe szél” - mondta Kormos József, az Ózdi Teknőc Futó Club elnöke.


357_0_t 357_1_t 357_2_t 357_3_t
357_4_t 357_5_t 357_6_t 357_7_t
357_8_t 357_9_t 357_10_t 357_11_t
357_12_t 357_13_t
Vissza