Tevékeny helyiek (képgalériával)2018. szeptember 20. (csütörtök) 19:00 - Városnews/7337_0_300.jpgLátványosan haladnak az aradi vértanúk emlékparkjának munkálatai Szennán. Ma a helyiek társadalmi munkában ültették a fákat és cserjéket, de az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói is segítségükre voltak. Ahogy az Alapítvány Szenna Fejlesztésre kuratóriumi elnöke elmondta, példaértékű a településrész lakóinak összefogása.

Egyrészt támogatói jegyekkel gyűjtöttek pénzt, másrészt ahogy munkájuk engedi, maguk is tevékenyen részt vesznek a park kialakításában, valamint Szenna egész területének gondozásában. Tartó Lajos pedig képviselői keretén túl személyesen is támogatta a kezdeményezést. Vállalkozók is az ügy mellé álltak, de az alapítvány továbbra is szívesen fogad minden felajánlást.

Az elmúlt időszakban a térkövezésen kívül már a járdák is elkészültek, ma pedig az emlékfalban helyezték el a vértanúk arcképének felfogatására szolgáló rögzítőpontokat. A parkot október hatodikán, az aradi vértanúk napján avatják fel, akkor foglalja majd el végső helyét a Gáspár Tibor által készített Damjanich-mellszobor is.


337_0_t 337_1_t 337_2_t 337_3_t
337_4_t
Vissza