Ismét az élen (képgalériával)2018. szeptember 18. (kedd) 19:00 - Sportnews/7326_0_300.jpgÓzdi siker született a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lépcsőfutó bajnokságán. Fábián Norbert 1 perc 57 másodperc alatt küzdött le 333 lépcsőfokot, teljes védőfelszerelésben. Eredményével felállhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, és ő képviselheti megyénket szombaton az országos megmérettetésen.

A lépcsőfutó megmérettetést hétvégén Miskolc legmagasabb, húsz emeletes lakóépületében rendezték meg. Az indulóknak a tizennyolcadik emeletre kellett egyénileg felfutniuk, teljes védőfelszerelésben, légzőkészülék használatával, amely huszonöt kilós plusz súlyt jelentett. 333 lépcsőfok. Ennyit kellett leküzdeniük a célig. Az embert próbáló feladatot idén 26 fő teljesítette, vagyis négy katasztrófavédelmi kirendeltség, kilenc hivatásos parancsnokságának tűzoltói szálltak harcba a címért.

„Azok, akik idejönnek kipróbálhatják magukat, hiszen az életben is próbára teszik fizikai állóképességüket. Sokszor a maximumot kell nyújtaniuk, legyen az amikor egy mázsás embert kell kimenteni a roncsokból, vagy pedig pont egy húsz emeletes panelépületben kell tüzet oltani, és teljes védőfelszereléssel kell felmenni a huszadik emeletre, hiszen égő épületben nem lehet liftet használni” - mondta Dócs Róbert, a a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője.

Volt, ahonnan többen is érkeztek vállalkozó szelleműek, az ózdiakat Fábián Norbert képviselte. A fiatalember idén is megvédte tavalyi címét. Igaz, akkori eredményét most nem sikerült megjavítania, de 1 perc 57 másodperces idejével kiérdemelte a dobogó legmagasabb fokát a 35 év alatti kategóriában.

„Hatalmas kihívás és hatalmas erőpróba nekem ez a verseny. Nagyon nehéz a felszerelés, légzőben azért elég nehéz sportolni, és ilyen magas épületet megmászni nem mindennap szoktunk. Nekem igazából sport és szakmai érték is egyben” - fogalmazott Fábián Norbert, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója.

A versenyzők most a 2018. évi megyei lépcsőfutó bajnoki címért küzdöttek. A legjobbak képviselhetik megyénket szeptember 22-én az országos lépcsőfutó bajnokságon. Ami biztos, hogy a helyi lánglovag ott lesz, és a budapesti helyszínen 23 emeletnyi magasság vár majd rá.


Képek forrása: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

326_0_t 326_1_t 326_2_t 326_3_t
326_4_t 326_5_t 326_6_t 326_7_t
326_8_t 326_9_t

 

Vissza