Átvett érmek (képgalériával)2018. szeptember 10. (hétfő) 19:00 - Sportnews/7301_0_300.jpgÁtvették az ezüstérmeket az előző idényben nyújtott teljesítményükért az Ózdi Sakk Sportegyesület tagjai. A mieink a 2017/2018-as idényben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei másodosztály, Gável László csoportjában szerepeltek.

Az idény végére sikerült megszerezniük a második helyet. Mivel az MVSI Miskolci KisBocsok II-es számú csapata nem élt opcionális jogával a feljebb lépést illetően, az ózdiak kezdhetik magasabb osztályban az idei kiírást. Most az Olvasó Mizerák István termében gyűlt össze a csapat egy része, hogy megünnepeljék a dobogós helyezést, és közösen töltsenek el egy délelőttöt.

„Gratulálok ezúton is a szervezőknek, hogy ilyen jó eredményeket tudtak a versenyzők elérni ezen a rangos megmérettetésen. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a sportág is, amelynek műveléséhez mind taktikai, mind pedig szellemi energiák szükségeltetnek, jelen van városunkban. Reméljük, hogy a jövőben is ilyen szép eredményeket tudnak majd elérni a sakkozók” - mondta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.


301_0_t 301_1_t 301_2_t 301_3_t
301_4_t 301_5_t 301_6_t 301_7_t
301_8_t 301_9_t 301_10_t 301_11_t
301_12_t
Vissza