Halálos ütések (képgalériával)2018. szeptember 7. (péntek) 19:00 - Rendőrségnews/7294_0_300.jpgÜtlegelte egy fadarabbal, majd a földön rugdosta tovább egy ózdi fiatalkorú azt a tehénpásztort, aki a bántalmazás következtében belehalt sérüléseibe. A Susa határában történt eset elkövetőjét október 7-ig előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság.

Egy film forgatási helyszíne is lehetne a Susa határában fekvő fenyves, de a fák ennél sokkal tragikusabb eseményeknek voltak tanúi több mint egy héttel ezelőtt. Egy tehénpásztor holttestét találták meg itt augusztus harmincadikán. A rendelkezésre álló információk szerint a férfihez kijárt egy fiatal- és két ózdi kiskorú. Augusztus 29-én így hárman keresték fel a legeltető, 47 éves csordást. Beszélgettek, egy kevés bort is ittak, majd a két kiskorú este 6 óra körül elindult hazafelé. A fiatalkorú gyanúsított a helyszínen maradt, majd eddig ismeretlen okból egy másfél méteres fadarabbal hátulról megütötte a csordást. A férfi a földre esett, de a 16 éves fiú tovább rugdosta. Ezután otthagyta. A két kiskorú valamilyen okból kifolyólag visszament, majd az elkövetővel együtt visszaterelték a karámba a teheneket, de a cölöpre már nem akasztották rá a villanydrótot, így az állatok szétszóródtak.

Helyszínen szerzett információink szerint a tehénpásztor Hangonyról származott. Körülbelül egy hete legeltette már itt az állatokat, amikor egyik este a helyiek azt vették észre, hogy a tehenek össze-vissza kószálnak a környező dombokon. A legelő tulajdonosa értesítette a tehenek gazdáját, aki a helyszínre érkezve a holttestet megtalálta.

Az állatok gazdája azonnal értesítette a rendőrséget. A helyiek elmondása szerint azóta többször is jártak a helyszínen egyenruhások, akik átfésülték a területet.

„Megindult a rendőrségi eljárás azonnal, és az eljárás során olyan szakértői vélemények keletkeztek, amelyek megalapozott gyanút formáltak arra vonatkozóan, hogy a férfi idegenkezűség által hunyt el, tehát tulajdonképpen, hogy megverték és ezáltal következett be a halál. A rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, és elfogtak egy 16 éves helyi fiút, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható” - mondta Janasóczki Attila, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az elkövető ellen halált okozó testi sértés miatt indult eljárás, de mivel fiatalkorú, a maximálisan kiszabható büntetési tétel 5 év szabadságvesztés. A rendőrök egy szekrényben találtak rá a gyanúsítottra, akit a Miskolci Járásbíróság ma délelőtt előzetes letartóztatásba helyezett. Ezt nemcsak a szökés fennállásának lehetősége, de a még ki nem hallgatott tanúk esetleges megfélemlítése miatt is szükségesnek tartották.


Képek forrása: police.hu

294_0_t 294_1_t 294_2_t 294_3_t
Vissza