Hagyományos tanévnyitó (képgalériával)2018. szeptember 4. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/7282_0_300.jpgVáltozásokkal indul a 2018/2019-es tanév a zeneiskolában. Hosszú idő után ismét önállóan, vagyis Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolaként működik majd az intézmény. Ebben az esztendőben az itt oktató pedagógusok névsora is módosul. A hagyományoknak megfelelően most is az Olvasó Adorján Lajos Termében kezdték meg az új idényt.

Ismét zeneiskolás diákokkal és szüleikkel telt meg az Olvasó Adorján Lajos Terme. A tradíciót folytatva most is itt tartották meg a tanévnyitó ünnepséget. Boros Géza, az intézmény vezetője elmondta, hogy több változásra is lehet számítani, többek között a tanárokat illetően is. Kriston Annamária például máshol folytatja a munkát. A táncoktatás a volt TKKI épületébe kerül át, a színművészeti tanszakot pedig Béri László vezeti majd. A legjelentősebb dolog mégis magának az iskolának a szervezeti felépítését érinti.

„Az iskola reményeink szerint 250-300 fő közötti létszámmal indul ebben a tanévben. Talán a legnagyobb változás, hogy ismét visszanyertük önállóságunkat. Ettől az évtől Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néven folytatjuk pályafutásunkat. Reméljük, hogy olyan gyümölcsöző lesz a további fejlődés is, mint az eddigi volt. Szeretnénk tovább építkezni” - mondta Boros Géza, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője.

Természetesen most is a zenéé volt a főszerep. Az ünnepségen az intézmény több tanulója is színpadra lépett. Ennek megfelelően a megjelentek fuvola-, dob- és marimba produkciókat is meghallgathattak. Eke István például már több éve tanul az iskolában.

„Már lassan öt éve járok a zeneiskolába, és a Tempó Ütőegyüttes tagja vagyok. Kezdetben a zenéléssel akartam foglalkozni, és ezt tovább vinni, így kerültem ide. Mostanra már más céljaim vannak, amelyek elkanyarodnak a zenétől” - nyilatkozta Eke István, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulója.

A zene, a tánc és a különböző művészeti ágak művelése nagyban hozzájárul a gyermekek pszichés és egyéb területeken tapasztalható fejlődéséhez. A tervek szerint idén is lesznek kihelyezett képzések a Vasvár Úti, az Apáczai, az Árpád Vezér és a Sajóvárkonyi Általános Iskolában. Pótbeiratkozásra és pótfelvételire holnap 14 és 17 óra között van lehetőség.


282_0_t 282_1_t 282_2_t 282_3_t
282_4_t 282_5_t 282_6_t
Vissza