Egyházi fenntartás (képgalériával)2018. augusztus 30. (csütörtök) 19:00 - Oktatásnews/7264_0_300.jpgEgyházi fenntartásba kerül az új tanévtől az Ózdi Városkerti Óvodák Alkotmány Úti Tagóvodája, amely ezután a II. János Pál Katolikus Általános Iskolához tartozik. Az intézmények pedagógusai ma terepszemlét tartottak az óvodában. Célszerű volt az egyesítés, mivel az óvodából kikerülő gyerekek hozzávetőleg 90 százaléka ebben az iskolában kezdi meg tanulmányait.

Terepszemlére gyülekeztek az Ózdi Városkerti Óvodák Alkotmány Úti Tagóvodájának dolgozói, illetve a II. János Pál Katolikus Általános Iskola pedagógus gárdája. Ennek célja az volt, hogy közelebbről is megismerjék az óvoda működését és felépítését. Az intézménybe 104 gyermek jár, négy csoporttal működik a létesítmény. Ebből kettőbe a legnagyobbak, így még jobban fel tudják készíteni a kicsiket az iskolai életre.

„Ezt a katolikus szellemiséget, amit az iskola is képvisel, azt próbáljuk már most óvodás korban is kialakítani a gyerekekben. Eddig is volt nálunk hittan, már több éve működik. Hitoktató jár hozzánk a nagycsoportban. Szerintem minél korábban kezdjük el ezt a szellemiséget kialakítani a gyerekekben, annál erősebb lesz a hitük” - fogalmazott Vassné Gérecz Gabriella, tagóvoda-vezető.

A terepszemle alatt végigjárták az intézmény valamennyi helyiségét. Minden csoport dajkái és óvónői is bemutatkoztak, illetve röviden beszámoltak a munkásságukról. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az innen kikerülő gyerekek legnagyobb része a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában kezdi meg tanulmányait.

„Egy hosszú távú munkának a megalapozása kezdődött az alapító okirat módosításával és a tagóvoda átvételével. Nagyon szoros volt eddig is a kapcsolatunk az Alkotmány Úti Óvodával, hiszen az ide járó gyerekeknek a kilencvennyolc százaléka a mi iskolánkban kezdi meg az általános iskolai tanulmányait. Sok-sok közös programunk lesz. Misékre az óvodások még nem fognak eljönni, de az iskolalelkész itt fog majd mocorgó miséket tartani” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola igazgatója.

A II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanári gárdája szeretné a jövőben vendégül látni az óvoda dolgozóit, nemcsak közösségépítő, de pedagógiai célzattal is. Mindkét intézmény munkatársai igyekeznek közös programokat kialakítani, hogy a gyerekek ezáltal is jobban megismerhessék egymást.


264_0_t 264_1_t 264_2_t 264_3_t
264_4_t 264_5_t 264_6_t
Vissza