Harc a homokon (képgalériával)2018. augusztus 6. (hétfő) 19:00 - Sportnews/7181_0_300.jpgTizenhat fiú és lány utánpótlás kézilabdacsapat vett részt az Ózdi Kézilabda Club által szervezett Build It Strandkézilabda Tornán. A nap folyamán nem kevesebb mint 27 találkozót bonyolítottak le U11-es, U13-as, U14-es és ifjúsági korcsoportban. A Lóci DSE-s lányok mindhárom csapata felállhatott a képzeletbeli dobogóra, az ÓKC-s serdülők az első, míg az ifjúságiak a második helyen végeztek.

Legutóbb június közepén, hat esztendő kihagyás után mérték össze egymással erejüket a térség utánpótláskorú kézilabdázói a Városi Strandfürdő területén. Akkor tizennyolc meccset bonyolítottak le a homokon. A nagy sikerre való tekintettel ismét megrendezték a Build It Strandkézilabda Tornát a Vízió & Dimenzió Kupáért, amely most is szikrázó napsütésben vette kezdetét. Az ÓAM-Ózdi KC fontosnak tartja, hogy a holtszezonban is biztosítsa a fiatalok számára a játék örömét, valamint, hogy technikai szempontból is fejlődhessenek a kézisek. Erre a speciális szabályrendszer lehetőséget ad.

„Itt vannak bizonyos két pontos gólok, amelyet levegőből, vagy forgás után szereznek a játékosok. Minden csapatban van egy liberó, aki megkülönböztetett szerelésben van. Azok a gólok amelyet ő szerez mindegy, hogy milyenek, szintén két pontot érnek, tehát vannak ilyen egyedi dolgok. Taktikai szempontból is érdekes lehet, hogy lehet variálni. A gólerős játékosokra érdemes ezt a liberó mezt ráadni, emellett aki jól mozog és ügyesen csinálja az akrobatikus elemeket, szintén érdemes ebben a sportágban foglalkoztatni” - nyilatkozta Marosréti Ervin, az ÓAM-Ózdi KC ügyvezetője.

A különleges szabályokhoz és körülményekhez hozzátartozik, hogy a pálya mérete sem egyezik a csarnokban megszokottakkal. Emellett ezeken a mérkőzéseken nem szabad pattogtatni a labdát a játékosoknak, és a test-test elleni összecsapások is korlátozva vannak. Városunkban nagy hagyománya van a kézilabdának. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy többen már egészen fiatalkoruk óta aktívan részt vesznek a különböző versenyeken és bajnokságokon.

„Most fogom kezdeni a negyedik kézilabdás évemet. Annak idején a csapatjáték része fogott meg. Igazából nagyon sok barátom játszik, emellett fontos, hogy mindenkinek passzolni kell, és mindenkinek oda kell tennie magát” - mondta Gazdag Dominik, az ÓAM-Ózdi KC serdülő játékosa.

A tornán minden csapat tudásának legjavát nyújtotta, ez látszott a szoros eredményeken is. Az U11-es lányoknál a Lóci DSE végzett a harmadik helyen. Az U14-es hölgyeknél a Lócisok a második, míg az ifjúságiak között az első helyet szerezték meg. Az ÓAM-Ózdi KC serdülő csapata mindenkit maga mögé utasított, az ifjúságiak pedig a képzeletbeli dobogó második helyére állhattak fel.


181_0_t 181_1_t 181_2_t 181_3_t
181_4_t 181_5_t 181_6_t 181_7_t
181_8_t 181_9_t
Vissza