Bizottsági döntések (képgalériával)2018. július 10. (kedd) 19:00 - Önkormányzatnews/7113_0_300.jpgÚj ügyvezetőt választanak az Ózdi Sport- és Élményközpont élére, megemelnék az óvodai csoportok létszámát. Többek között ezek a témák szerepeltek a ma délutáni Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság ülésén. A grémium minden napirendi pontot a képviselő-testület elé terjesztett elfogadásra.

Több meghívott vendég jelenlétében hét napirendet vitattak meg a képviselő-testület Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának tagjai. Az Ózdi Sport- és Élményközpont ügyvezetői posztjára egyhangúlag Nagy-Mengyi Pétert javasolták. Elfogadták továbbá azt az üzemeltetési szerződésmódosítást, amelynek értelmében az ÓVI veszi át a Központi Óvodai Konyha  feladatellátását az ÓZDINVEST Kft.-től. Ettől az átszervezéstől 31 millió forint megtakarítást remélnek. Az egyik legnagyobb vitát a 2018/2019-es nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezése eredményezte. Obbágy Csaba például azt bírálta, hogy az óvodák alapító okiratában benne van az integrált oktatás, ám ennek személyi feltételei nem adottak. Szaka Attila köznevelési és művelődési referens elmondta, hogy ismervén az önkormányzat költségvetését keresni kell a lehetőséget, ahol ésszerű érvek mentén szakmailag alátámasztva tudnak megtakarítást elérni.

„Van a kezemben egy kimutatás a 2017. évi óvodák tekintetében a központi óvodai támogatásokról, illetve a ténylegesen bekerülési összegekről. Az önkormányzat felé ez 193 millió forint hozzátett pénzt jelent összességében. Ebből a mínuszból nagyjából a Nemzetőr Úti Óvoda 30 millió forintot jelent” - mondta Szaka Attila, köznevelési és művelődési referens.

Végül az Ózdi Kézilabda Club és az Ózdi Football Club 2017. évi tevékenységéről hallgattak meg tájékoztatót. Mindkét napirendi pont kapcsán merültek fel kérdések, amelyet az egyesületek megjelent képviselői megválaszoltak.

„Egy közel másfél órás ülésen vagyunk túl, ahol a bizottság tagjai hét napirendi pontban hoztak döntést. Úgy gondolom, hogy egy jó hangulatú és nagyon szakmai vita vita folyt itt a bizottsági ülésen” - nyilatkozta dr. Kósné Dargai Rita, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.

Az egyeztetések a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság folytatja. Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pedig pénteken tart ülést, ott tizenhat témát tárgyalnak majd.


113_0_t 113_1_t 113_2_t 113_3_t
113_4_t
Vissza