Önkéntes őrszemek (képgalériával)2018. július 2. (hétfő) 19:00 - Rendőrségnews/7082_0_300.jpgStrandrendőrökkel találkozhat a következő hetekben az aki a medence partján hűsöl. Az Ózdi Rendőrkapitányság idén is meghirdette ugyanis a Diákok a biztonságért elnevezésű, több mint egy évtizedes múltra visszatekintő programot. Mostantól egészen augusztus végéig vállalkozó kedvű középiskolások vigyáznak a fürdőzők értékeire a Városi Strandfürdőben. A diákok fizetést nem kapnak a szolgálatért, viszont ténykedésük az érettségi megkezdéséhez szükséges ötvenórás önkéntes munkába is beleszámít.

Egy héttel ezelőtt Kovács Tibor nyomozótól kapta vissza ellopott értéktárgyait egy fiatal fiú. Telefonjának és pénztárcájának a strandon veszett nyoma. Idén ez volt az első és eddig egyetlen hasonló bejelentés a fürdőből, a jövőben pedig még nagyobb biztonságban érezhetik magukat a szórakozni vágyók.

„Azt szeretnénk, hogy minden nap, és nemcsak a meleg nyári napokon, hanem szó szerint minden nap, augusztus végéig legyen szolgálat a Városi Strandfürdő területén” - mondta dr. Varga László, az Ózdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője.

Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az idei Diákok a biztonságért programot dr. Varga László. Az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője azokat a fiatalokat köszöntötte, akik önkéntes munkaként vállalták, hogy szolgálatot teljesítsenek a létesítményben. A tanulók bevonásának több mint egy évtizedes hagyománya van városunkban.

„2006-tól folyamatos és rendszeres a fiatal diákok jelenléte az ózdi strand területén. Mind a diákok, mind a fürdőzni és szórakozni vágyók szempontjából előnyös, hogy ők ott vannak. A fürdőzők normális keretek között szórakozhatnak, biztonságban tudhatják értékeiket. A diákoknak pedig egy jó ugródeszka tanulmányaik elején, hogy belecsöppenjenek a közbiztonság, közrend világába” - nyilatkozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A megnyitón részt vett Ózd polgármestere is. Janiczak Dávid elmondta, nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb eszközzel igyekezzenek biztosítani a felhőtlen szórakozást.

„A strandolók biztosan hátrahagynak valamilyen értéket, amikor fürdőzni mennek. Legalább a törülközőjüket vagy más ruhadarabjaikat. Úgy gondolom, mindenki számára nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket biztonságban tudhassa. Az elmúlt évek gyakorlata már bizonyította azt, hogy a strandon szolgáló fiatalok ezekre vigyáznak, és már több elkövetést megakadályoztak. Ezen a nyáron is mindenki nagyobb biztonságban érezheti magát a strandon” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

A programot Stadler Mihály bűnmegelőzési tanácsadó felügyeli. A köszöntőket követően ő adta át az egyenpólókat és sapkákat a fiataloknak, majd eligazítást is tartott, ismertetve a legfontosabb tudnivalókat.
 
Ezen a nyáron harmincnyolc diák jelentkezett strandrendőrnek. Vannak, akik idén járőröznek először, de többen már rendszeres visszatérőnek számítanak.

„Én tapasztalatszerzés céljából jöttem leginkább. Tovább szeretnék tanulni rendőrnek, és ez sok tapasztalatot ad. Naponta itt vagyok, járőrözgetek, szerintem a suliban is ugyanezt fogom csinálni, így felkészít rá” - mondta Majoros Erika.

A statisztikák szerint a strandon évről évre minimális a bűncselekmények száma. Azokban az időszakokban, amikor a diákok is szolgálatot teljesítenek, csak elvétve fordul elő lopás. A strandrendőrök közvetlen kapcsolatban vannak a kapitánysággal, és azonnal bejelentik, ha valami gyanúsat észlelnek. A tanulókkal egészen augusztus végéig találkozhatnak a fürdő vendégei.


082_0_t 082_1_t 082_2_t 082_3_t
082_4_t 082_5_t 082_6_t 082_7_t
082_8_t 082_9_t 082_10_t 082_11_t
082_12_t 082_13_t 082_14_t 082_15_t
082_16_t
Vissza