Élménydús tábor (képgalériával)2018. június 27. (szerda) 19:00 - Városnews/7068_0_300.jpgTöbb száz ózdi gyermek élvezi a nyár örömeit az Erzsébet-táborokban. Az iskolák vezetői több turnusra osztották szét a programra jelentkező diákokat, akik nem csupán a helyben megvalósított eseményeken szórakozhatnak, egész napos kirándulásokon is részt vesznek a hét folyamán.

A nyári szünet beköszöntével a táborozások időszaka is elkezdődött. Az Erzsébet- táborok Magyarország legnagyobb ilyen jellegű programjai, amelyeket az egyházi  Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány valósít meg. A kikapcsolódási lehetőség 2016-ban közel 90 ezer főt mozgatott meg, 2017-ben pedig ez a szám már meghaladta a 100 ezret. Ezen a héten Ózdon is számos oktatási intézményben  szerveztek hasznos elfoglaltságot a pedagógusok. A Vasvár Úti Általános Iskolában már korábban is volt ilyen tábor, és most is több turnust indítanak.

„Nagyon nagy örömünkre a tavalyi tábornak nagy sikere volt. Most két hétre 300-300 tanuló jelentkezett az Erzsébet napközis táborunkba” - mondta Jacsó Tünde, táborszervező pedagógus.

Az országos program minden pályázó intézmény számára biztosítja a különböző költségeket, belépődíjakat és a napi négy étkezést. Az Erzsébet-tábor idén is népszerű a gyerekek körében.

„Örülök neki, hogy sok helyre elmegyünk. Nagyon jó még, hogy itt vannak az osztálytársaim is” - nyilatkozta Kozma Sámuel Richárd.

A Vasvár Úti Általános Iskola egyik csoportja a Városi Strandfürdőben töltötte a nap egy részét. A gyerekek önfeledten ugráltak a medencékbe, és élvezték a létesítmény, és a tábor adta lehetőségeket.

„A csúszda is nagyon jó, a víz tökéletes. Nagyon szeretem ezt a strandot” - fogalmazott Duzsik Jázmin Hanna.

A Bolyky Tamás Általános Iskola tanulói színes programokon vehetnek részt. Ellátogattak a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba, ahol a Lego kiállításon játszhattak is az építőkockákkal. A fiatalok nemcsak helyben táboroznak, egyes csoportok az ország távolabbi pontjaira utaznak egy-egy hétre.

„Az iskolában három Erzsébet-tábor működik. Ez az első tábor, a jövő héten lesz a második, majd azt követően a harmadik. Ezen kívül még van a Balatonon is egy tábor, ahol szintén nagy számú gyermekcsoport vesz részt” - mondta Moór Pál, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A gyermekeknek minden nap van lehetőségük kulturális tevékenységekre, és kirándulásokat is szerveznek számukra. Az iskola udvarán például a sportolás került a középpontba. Kézilabda-gyakorlatok mellett sorversenyben is összemérhették ügyességüket.

„Én nagyon jól érzem magam. Tegnap néptáncolni is lehetett és volt kutyás bemutató is. Ma atlétikáztunk, nagyon jól érzem magam, nagyon sokat játszunk és ez jó érzés” - fogalmazott Talián Zsófia.

„Voltunk a Miskolci Állatkertben. Ott nagyon jól éreztük magunkat és sok állatot láttunk. Másnap is sok dolgot tanultunk. Ez nagyon tetszett nekem is és a barátaimnak is” - nyilatkozta Szabó Gábor Bendegúz.

A táborozók sok olyan dolgot is ki tudnak próbálni, amelyek újdonságot jelentenek számukra. A szervezők összességében tartalmas és kellemes kikapcsolódást nyújtanak nekik. A programban részt vevő helyi iskolákban a jövő héten turnusváltás következik, és újabb gyerekek élvezhetik szervezett keretek között a nyár örömeit.


068_0_t 068_1_t 068_2_t 068_3_t
068_4_t 068_5_t 068_6_t 068_7_t
068_8_t 068_9_t 068_10_t 068_11_t
068_12_t
Vissza