Kényelmesebb tanórák (képgalériával)2018. június 6. (szerda) 19:00 - Városnews/6994_0_300.jpgÚj iskolapadokban tanulhat a Bolyky Tamás Általános Iskola egyik osztálya. Az intézmény idén már harmincöt éves, így időről időre elhasználódnak a bútorok, nagy szükség van a cserére. Most a kistérségi társulástól kaptak egy tanteremre való széket és asztalt, amelyeket Janiczak Dávid polgármester adott át a diákoknak.

Régi iskolapadokban tanulnak most a Bolyky Tamás Általános Iskola 3.b osztályos diákjai. A tanteremben lévő bútorok nemcsak kopottak, de némelyikből már egy-két csavar is hiányzik. Ráadásul nem is egyforma mindegyik asztal és szék, egyik-másik gyereknek pedig szűkösek is a padok. Most a kistérség többcélú társulásától egy tanteremre való új berendezési tárgyat kapott az intézmény. Ezeket Janiczak Dávid polgármester adta át ma délelőtt.

„A Bolyky Tamás Általános Iskolát leptük meg egy osztályteremre való paddal és székkel. Kiderült, hogy ez jól is jön nekik, hiszen az egyik osztályteremben már nagyon elhasználódtak ezek az eszközök. Így a gyerekek örömére kényelmesebbé tudtuk tenni a tanulást a mai naptól kezdve. Reggel meg is érkeztek ezek a padok, csak egy kis papírmunka van vele, és már használatba is vehetik” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az iskola fennállása alatt a régi padokat már több generáció is használta. Az évtizedek során még a gondos odafigyelés mellett is tönkrementek, így a cserére és pótlásra folyamatosan szükség van.

„Jelenleg 35 éves iskolánkban nagyon sok pad elhasználódott, és ezek most nagyon jól jönnek a gyerekeknek. Jövőre a 4.b osztály fogja megkapni őket” - nyilatkozta Moór Pál, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Az új padok leendő gazdái az aulában ki is próbálták a székeket és asztalokat. A gyerekek nagy örömmel fogadták a meglepetést, nagyon várják, hogy a felemás bútorokból átülhessenek ezekbe.

„Nagyon szépek, és végre berendezhetjük magunknak a tantermet. Azért is nagyon örülünk neki, mert nem egyforma padunk volt” - fogalmazott Méder Mirtill Petra, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

„Kényelmes is, elfér rajta a cuccunk” - nyilatkozta Szabó Gábor Bendegúz, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

„Nekem nagyon tetszik, mert egyforma, meg kényelmes is, a hátamnak nagyon jó. Meg fel tudjuk akasztani rá a táskát meg a tisztaságit, mert voltak olyan padok, amikre nem lehetett, és mindig eldőlt a táska” - mondta Száva Bence, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

„Nekem nagyon tetszenek az új padok, mert elég kényelmes a szék, meg nagyon szép a fa, amiből csinálták” - fogalmazott Halász Richárd, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

A diákoknak máris számos elképzelésük van az új padok elhelyezésére, a tanterem berendezésére. Ezeket az ötleteket osztályfőnökükkel is megosztották, mindegyikük szeretné kivenni a részét az iskolai környezet szépítéséből.


994_0_t 994_1_t 994_2_t 994_3_t
994_4_t 994_5_t 994_6_t 994_7_t
994_8_t 994_9_t 994_10_t 994_11_t
994_12_t 994_13_t 994_14_t 994_15_t
994_16_t 994_17_t 994_18_t 994_19_t
994_20_t 994_21_t 994_22_t
Vissza