Szeptember 2. (képgalériával)2018. június 1. (péntek) 19:00 - Városnews/6975_0_300.jpgHivatalosan is megkezdődtek a VIII. Ózdi Triatlon előkészületei. A szervezőbizottság tagjai az Ózdi Sport- és Élményközpont irodájában tartották meg első megbeszélésüket. Az egyeztetésen kiderült, hogy a város sportolni vágyó lakossága komoly kedvezményben részesül a nevezéskor.

A nyár végén ismét triatlon versenyt rendeznek városunkban. A mögöttünk álló hét év alatt nagy népszerűségre szert tevő viadalt idén szeptember 2-án tartják meg. A szervezőbizottság tagjai az egyeztetés során felosztották egymás között a program kapcsán felmerülő feladatokat. A megmérettetésre egyébként amatőr és profi versenyzők jelentkezését is várják, a mozogni vágyó ózdi sportbarátok pedig komoly kedvezményt kapnak.

„Nagy örömömre el tudom mondani, hogy a támogatók: Ózd Város Önkormányzata, a polgármester úr, a képviselőtársaim, ózdi cégek intézmények és magánszemélyek ahogy eddig, úgy idén is odatették magukat ahhoz, hogy ez a rendezvény létrejöhessen. A mai nappal az első technikai megbeszélés megtörtént. Jelen állás szerint nincs semmi akadálya annak, hogy ismét egy nagyon szuper versenyt szervezzünk. A tavalyi év után ismételten az ózdiaknak ingyenes lehetősége lesz részt venni. Annyiban van egy kis változás, hogy az előnevezés lesz ingyenes” - mondta Vitális István, főszervező.

A megmérettetéssel kapcsolatban felmerült az esetleges szombati időpont, ám a nagy forgalom miatt a megszokott vasárnapi dátumot tűzték ki a szervezők. Jól mutatja a program sikerét, hogy tavaly már az előnevezési időszakban beteltek a rendelkezésre álló rajthelyek. Ennek megfelelően a pálya nem változott.

„Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a Városi Strand adja a központját a VIII. Ózdi Triatlon Versenynek. A kerékpárpálya a megszokott 3,6 km-es körön fog menni, illetve a futókör a tó körül lesz majd kijelölve. Ami fontos, hogy 11 korcsoportba várjuk a jelentkezőket, kilenc egyéni és két váltó korcsoportban” - nyilatkozta Frölich Tamás, a verseny titkára.

A Városi Strandfürdő augusztus 31-ig várja majd a fürdőzni vágyó vendégeket. Szeptember első napján a szervezők már 8 sávra osztják a nagymedencét, az Ózdi Sport- és Élményközpont munkatársai pedig megkezdik a versenyhez szükséges depóállomások kiépítését. A VIII. Ózdi Triatlon versenyről bővebb információkat találhatunk hamarosan a viadal hivatalos honlapján, a www.ozditriatlon.hu internetes portálon, de a sporteseménynek önálló profilja van a legnépszerűbb közösségi oldalon is.


975_0_t 975_1_t 975_2_t 975_3_t
Vissza