Vitás kérdések (képgalériával)2018. május 31. (csütörtök) 19:00 - Önkormányzatnews/6973_0_300.jpgA tavalyi költségvetés teljesítéséről, a pénzmaradvány felhasználásáról, valamint útfejlesztésről is tanácskozott ma egyebek mellett városunk önkormányzatának képviselő-testülete. A grémium tagjai között több napirendi pont kapcsán is vita alakult ki. Végül minden előterjesztést megszavaztak.

Huszonhárom napirendi pontot vitatott meg ma délelőtti ülésén Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A városatyák elsőként a 2017. évi költségvetés teljesítéséről egyeztettek. Az előterjesztés kapcsán Tóth Pál azt javasolta, ellenőrizzék szigorúbban az ÉRV Zrt.-vel kapcsolatos kiadásokat. Janiczak Dávid polgármester egyetértett álláspontjával, és elmondta, a jövőben szerződésmódosítást terjesztenek majd a testület elé. Fürjes Pál pedig arról beszélt, hogy a számok nem támasztják alá azt az állítást, hogy az ózdi városvezetés kirekesztés áldozata lenne.

„Amikor a városvezetés részéről látunk, hallunk olvashatunk olyan politikai nyilatkozatokat, siránkozásokat, hogy az önkormányzatok harapófogóban vannak, meg hogy Ózdot politikailag ellehetetlenítik, akkor valójában azt kell látni, hogy a terveinkhez képest 2,4 milliárddal nőtt a bevételek mennyisége, a pénzkészlet pedig 215 millióval” - mondta Fürjes Pál, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Az előterjesztést végül nyolc igennel, öt ellenszavazat mellett fogadta el a grémium. Ezt követően a 2017. évi maradvány felhasználásáról szóló napirend következett. A Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője, Kovács-Hagyó Zoltán arról tájékoztatta a testületet, hogy a tavalyi évről 3,8 milliárd forintot hozott át az önkormányzat, de ebből 3,3 pályázatokhoz kapcsolódik. Kötelezettséggel nem terhelt maradvány nem áll rendelkezésre. Vitális István hozzászólásában a jelenlegi vezetés gazdálkodását bírálta. Úgy fogalmazott, az előző ciklus alatt a város hitelállománya folyamatosan csökkent, 2013-2014-re hiánymentes gazdálkodás valósult meg.

„Elvileg akár az is lehetett volna, ha a gazdálkodás olyan formán folytatódott volna, hogy mostanra sem lenne hitem szerint hitelállományra. Biztos vagyok benne, hogy nem hangozna el az a mondat egy 2018. évi pénzmaradvány tárgyalásakor, hogy szabad maradvány, tehát szabad forrás nincs” - fogalmazott Vitális István, független önkormányzati képviselő.

Janiczak Dávid polgármester válaszában kifejtette, hogy bár most valóban nem tárgyalnak rendelkezésre álló pénzmaradványról, de a tavalyi évről áthozott összeget már korábban beépítették az idei költségvetésbe.

„101 millió forint volt ennek az évnek az elején, ami a tavalyi esztendőről jött át. Nem a maradvány elszámolásakor tárgyalunk róla, hiszen ez az összeg már látszódott a költségvetés tervezésekor is. Tehát a tavalyi évről áthúzódva idén 101 millió forintot már felhasználtunk” - mondta válaszában Janiczak Dávid, polgármester.

Tóth Pál azt kifogásolta, hogy területi képviselőként egy járdaszakasz aszfaltozását kérte az Ózdi Városüzemeltető Intézménytől, azonban a munka tavaly óta nem valósult meg. Az összeget átutalták, de most egyáltalán nem szerepel az előterjesztésben ilyen tétel. Módosító javaslattal élt, a testület pedig már azzal együtt, tíz igen, egy nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a napirendet. Nagyobb vita az úthálózat felújításáról szóló javaslat kapcsán alakult még ki a képviselők között. Míg többen egy-egy konkrét útszakasz aszfaltozását szerették volna elérni, addig Fidrus Péter azt indítványozta, hogy a most felmerült összeggel az Ózdi Városüzemeltető Intézmény költségvetését egészítsék ki. Fürjes Pál részletes listát kért és kapott Nagy Zsuzsanna intézményvezetőtől, amely a tervezett kátyúzásokat tartalmazza időrendben. Erről a területi képviselők a későbbiekben is egyeztetnek még. A folytatásban több önkormányzati cég beszámolóját is elfogadta a képviselő-testület, végül pedig az Ózd Városi Sportegyesület és az Ózdi Kerékpáros Egyesület tájékoztatóját is tudomásul vették.


973_0_t 973_1_t 973_2_t 973_3_t
973_4_t 973_5_t 973_6_t 973_7_t
973_8_t 973_9_t 973_10_t 973_11_t
973_12_t 973_13_t 973_14_t 973_15_t
973_16_t 973_17_t
Vissza