Challenge Day (képgalériával)2018. május 30. (szerda) 19:00 - Sportnews/6966_0_300.jpgSport- és egészségnapot tartottak az Ózdi Szakképző Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolájában. Közel 200 diák 27 különböző játékos vetélkedőn vett részt, és nem csak sport, de elméleti feladatokat is megoldottak a tanulók. A mai rendezvény szorosan kapcsolódik a Kihívás Napjához.

Ép testben ép lélek. Talán ez is lehetett volna a mottója ennek a napnak az Ózdi Szakképző Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolájában. A Challenge Dayt, vagyis a Kihívás Napját 1991-ben rendezték meg először hazánkban, a kezdeményezés pedig 1982-ben indult Kanadából. Célja, hogy hirdesse a sportos életmód fontosságát. Ebből az alkalomból az intézmény tanulói küzdöttek meg egymással több helyszínen.

„Minden tanévben hagyományosan megrendezésre kerül ez a nap. Igazából most ennek a külön apropója, az hogy a Challenge Day, azaz a Kihívás Napjával esik egy időbe. Először az Árpád telephellyel együtt a Gábor Áron Szakképző Iskola teljes nappali tagozatos tanulóit igyekeztünk megmozgatni. Nemcsak a tagiskola, székhely területén, hanem az Ózdi Sport- és Élményközpontban és ezen belül is a Városi Stadion területén is több állomás került kialakításra” - nyilatkozta Alabán Péter, az Ózdi Szakképző Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolájának tagintézmény vezetője.

Közel kétszáz fiatal kapcsolódott be a programba, akik csapatokat alkotva mérkőztek meg egymással. A szervezők nagy körültekintéssel igyekeztek a diákok felkészültségéhez igazítani az állomásokat, illetve fő szempont volt az is, hogy az iskolában van lány és fiú osztály is. Így mindenki megtalálhatta a magához illő versenyszámot. A nap folyamán 27 sport és ügyességi feladat várt a tanulókra.

„Legnagyobb számban a labdarúgásban vettek részt, de a lábtenisz is igen felkapott volt nálunk. Akadálypályán egyénileg és csapatban is nagyon sokan jelentkeztek, valamint egy-két ügyességi versenyre is több jelentkező volt. Mint például a felső kapufa rugó, kosárra és célba dobó, illetve egyre több gyerek gyűlt össze a tájfutó versenyre is” - mondta Lukács Gábor, az Ózdi Szakképző Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolájának testnevelő tanára.

A rendezvénynek nem csupán a sportolásra és az egészséges életmódra való nevelés az elsődleges célja, hanem közösségkovácsoló ereje is van. A fiatalok jól érezték magukat, hiszen diáktársaikkal közösen most nem az iskolapadban, hanem a szabadban mérhették össze tudásukat.

„Most fociztam, de azon kívül több sportágban is neveztem. Kipróbáltam a pingpongot és a lábteniszt, a teniszt és a tollaslabdázást is” - nyilatkozta Váradi Márkus Adrián, tanuló.

Az iskola udvarán folyamatosan váltották egymást a diákok az állomások között. Lehetett tollaslabdázni, hulahoppkarikázni és ugrókötelezni, valamint drogprevenciós tesztet is kitölthettek. Az egész napos mozgás mellé gyümölcsöket kaptak egy helyi vállalkozótól. A gyerekek minden versenyszámmal pontokat gyűjthettek. A verseny végeztével a legjobb csapat egy vándorserleget kapott, amelyet a következő évben továbbadhatnak.


966_0_t 966_1_t 966_2_t 966_3_t
966_4_t 966_5_t 966_6_t 966_7_t
966_8_t 966_9_t 966_10_t 966_11_t
Vissza