Békés együttélés (képgalériával)2018. május 22. (kedd) 19:00 - Sportnews/6931_0_300.jpgÖt csapat részvételével rendezték meg az Együtt a rasszizmus ellen nevet viselő kispályás labdarúgótornát Sajóvárkonyon. Az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett megmérettetésnek több mint egy évtizedes hagyománya van. A csapatok körmérkőzéses formában mérték össze tudásukat, de a legfontosabb ezúttal sem az eredmény, hanem a sportszerű játék volt.

Együtt a rasszizmus ellen címmel szerveztek kispályás labdarúgótornát a Sajóvárkonyi Általános Iskola udvarán. A megmérettetést tizenegy évvel ezelőtt rendezték meg először, évről évre próbálják kihasználni a sport közösségteremtő erejét. Hasonló kezdeményezésre számos példa van a világban, többek közt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is indított már programot a hátrányos megkülönböztetés ellen.

„A sport jellemformáló ereje vitathatatlan, bármilyen nációról beszélünk. Hozzá kell tennem, hogy a pályán mindegy, hogy valaki hova tartozik. Hogy cigánynak vagy nem cigánynak tartja magát. Mert a pályán játékosok vannak, és a mérkőzést gólra játsszák” - mondta Obbágy Csaba, területi képviselő.

Az esélyegyenlőségi focitorna már hagyománynak számít, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat rendezvénynaptárában minden esztendőben szerepel. Idén saját csapatuk mellett a fiatalokból álló Flamengo, a Sajóvárkony, az Ózdi Rendőrkapitányság és a Kamasztanya gárdája lépett pályára. A helyszínt a kezdetektől fogva a Sajóvárkonyi Általános Iskola biztosítja, ahol néhány éve már rekortán borításon zajlanak a küzdelmek.

„Anno területi képviselő úrral, Obbágy Csabával találtuk ki tizenegy évvel ezelőtt, hogy fel kéne hívni a figyelmet az előítéletesség és a rasszizmus ellen. A baráti kapcsolatunk is pont a foci révén jött létre, ezért úgy gondoltuk, hogy egy focitornával nyilvánítjuk ki a véleményünket” - nyilatkozta Váradi József, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A tornán résztvevő öt csapat körmérkőzéses formában mérte össze tudását. Az aranyérem az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat együtteséhez került, ők a Flamengót előzték meg a végelszámolásnál. A legfontosabb azonban ezúttal sem az eredmény volt, hanem az, hogy a játékosok sportszerű küzdelemmel hívják fel a figyelmet a kirekesztés, a rasszizmus elleni küzdelem jelentőségére, a békés egymás mellett élés fontosságára.


931_0_t 931_1_t 931_2_t 931_3_t
931_4_t 931_5_t 931_6_t 931_7_t
931_8_t 931_9_t 931_10_t 931_11_t
931_12_t 931_13_t 931_14_t 931_15_t
931_16_t 931_17_t
Vissza