Tönkretett környezet (képgalériával)2018. május 17. (csütörtök) 19:00 - Városnews/6922_0_300.jpgEgymás után teszik tönkre ismeretlenek városunk virágágyásait és a közterületek elemeit. Most fákat törtek ki egy szórakozóhely előtti parkolóban, illetve az ott található betongömböket is kitépték a földből. Az elmúlt három hónapban nem ez az első ilyen eset, pedig akit tetten érnek, felelősségre vonásra és bírságra is számíthat.

Időről időre szembesülhetünk rongálásokkal városunkban. Egy hónappal ezelőtt például a meggyesi feljárónál található virágágyás szegőit rugdosták ki ismeretlenek, illetve a Szent István úton, az Újváros Téri Általános Iskola és az óvoda között három padot is tönkretettek. Most fákat törtek ki egy szórakozóhely előtti parkolóban. Nemcsak a növényeket, de a forgalmat szabályzó betongömböket és szeméttárolókat is kitépték a földből. Bár ezen a helyen van térfigyelő kamera, de hatósugara nem éri el a parkoló egész területét. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársainak évente többször kell itt pótolniuk a növényeket.

„Sajnos a Gyár úti parkolóban nagyon sokszor előfordul az, hogy kitörik a fákat. Gyakran egy évben kétszer is pótolnunk kell a fákat. Most négy fa hiányzik a területről. Ennek az ára 10-15 ezer forint darabonként, hiszen értékes, sorfaként értékesített hársfákról van szó” - nyilatkozta Bóta József, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény parkfenntartási művezetője.

A munkások az egész város területén tőzeggel borították be a virágágyások földjét, amely száraz időben nagyon gyúlékony. Korábban a virágos részeket is felgyújtották. Kora tavasszal a közel 500 darab tulipánhagymából csupán körülbelül 100 maradt meg. A város több pontján önjelölt kertészek tépik ki, és dobálják el ezeket. Korábban a Bíben-völgy lábánál kialakított szalonnasütőket is tönkre tették – ezeket ma újrabetonozták a ÓVI munkatársai. A helyiek is felháborodva tapasztalják a rombolás nyomait, a legtöbben nem is értik, egyesek miért lelik örömüket abban, ha a közterületeken elültetett növényekben kárt tesznek.

„Nagyon csúnya dolog, hogy ezt csinálják. Kitépik a virágokat, és el is dobják őket, és megrongálják a virágágyásokat is. Sajnos ilyenek történnek” - mondta Németh Béláné.

„Azt gondolom, hogy fiatalok csinálják ezt. Nem nézem ki egy idősből, hogy körbetekeredik egy fán. Látom én is a Tesco felé menet, a Spar előtt végig ki vannak tördelve a fák. Nem is értem miért. Olyat láttam már, hogy család jön, a gyerek szalad és letöri. Nem szólnak rá és nagyon bosszantó. Megmondom őszintén, én magam nem merek rászólni, mert félek a visszajelzéstől” - fogalmazott Tengely Istvánné.

A közlekedési táblákat sem kímélik a rongálók. Az Ózdi Városi Televízió bejáratánál lévő táblát is rendszeresen kidöntik. A rongálás vagyon elleni bűncselekmény. Akit tetten érnek, felelősségre vonásra és bírságra is számíthat. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai természetesen minden esetben rendőrségi feljelentést tesznek. Arra kérik a lakosságot, hogy kíméljék meg a várost szépítő elemeket, és ha tehetik, szólítsák fel a rongálókat.


922_0_t 922_1_t 922_2_t 922_3_t
922_4_t 922_5_t 922_6_t 922_7_t
Vissza