Közlekedik a család (képgalériával)2018. május 8. (kedd) 19:00 - Városnews/6882_0_300.jpgIsmét csatlakozott városunk a „Közlekedik a család” országos programhoz. A vetélkedőt vasárnap új helyszínen, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban és környezetében rendezték meg. A versenyre több család is nevezett, a szervezők pedig változatos programokkal várták az érdeklődőket. A megmérettetés elsődleges célja, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára.

Már több éves múltra tekint vissza a „Közlekedik a család” nevet viselő vetélkedő városunkban. Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság programjához idén ötödik alkalommal csatlakozott Ózd. Ezúttal új helyszínen, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban várták az érdeklődőket. A versengés most is KRESZ elméleti kérdések megválaszolásával indult. A szervezésben az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és az egyik helyi autósiskola mellett, ezúttal bekapcsolódtak a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark dolgozói is. A rendezvény fő célja a közlekedési ismeretek felfrissítése. A biztosabb alapok ugyanis hozzájárulhatnak a közúti balesetek számának csökkenéséhez.

„Úgy gondolom, hogy a további, hétköznapi életben ezen a területen tanúsított magatartást erősíti meg, és esetleg tudatosítja a részvevőkben” - mondta Rajhóczki Péter, a Közlekedésrendészeti Osztály osztályvezetője.

A szervezők változatos programokkal igyekeztek minden kilátogató kedvében járni. A gyerekek nagyon élvezték a nekik szánt feladatokat. Kerékpárjaikkal többen gond nélkül legyőzték a legnehezebb akadályokat is. A legkisebbek pedig kipróbálhatták a kis elektromos autókat, illetve a motorszimulátort is. Több család is részt vett a vetélkedőn, mások pedig csak a szabadidő közös eltöltése miatt látogattak el az intézménybe.

„Teszttöltésen nem vettünk részt, viszont tudtuk, hogy mennyi minden lesz idelent és tudtuk, hogy jól fogják magukat érezni a gyerekek is és mi is. Felnőtteknek és gyerekeknek is nagyon hasznos az egész rendezvény. Ezért jöttünk ide” - nyilatkozta Bari Dániel.

Az érdeklődők többek közt a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület négylábú tagjaival is játszhattak, a nagyobbak pedig mászófalon mutathatták meg ügyességüket. A intézménybe kilátogatóknak lehetőségük volt kipróbálni egy elektromos autót is, amivel megtapasztalhatták milyen is a „csendes, környezetbarát közlekedés”.

„Tavaly is volt már itt elektromos autó, és most is sikerült egyet elhozni ide. Igyekszem minél több embert egy kicsit kivinni a forgalomba, hogy megtapasztalják mint utasként és mint vezetőként, hogy milyen élmény is hangtalanul suhanni, és villámgyorsan lendületet venni ezzel az autóval. Szerintem ennek jövője van. Mint ahogy látjuk, ez is egy tényleges tanuló autó, ami oktatásból lett most erre a pár napra kivéve. Van rá igény, és egyre több lesz nálunk is az ilyen elektromos, illetve automata váltós jármű” - fogalmazott Miksztai Zoltán, autósiskola vezető.

A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark előtt különleges, a rendszerváltás előtti időkből származó autócsodák is felsorakoztak. A rendezvény tehát nem csupán a vetélkedőn résztvevőknek kedvezett, hanem mindenki számára kellemes és hasznos hétvégi kikapcsolódást kínált.


882_0_t 882_1_t 882_2_t 882_3_t
882_4_t 882_5_t 882_6_t 882_7_t
882_8_t 882_9_t 882_10_t 882_11_t
882_12_t 882_13_t 882_14_t
Vissza