Francia golyójáték (képgalériával)2018. május 3. (csütörtök) 19:00 - Sportnews/6865_0_300.jpgA térség legjobb petanque-osai közt mérethették meg magukat a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjai. Az ózdi petanque-osok sikeresen vették az akadályt a területi fordulón, és hamarosan az országos döntőben is bizonyíthatnak. A francia golyójáték nagyon népszerű a SZIKSZI-s fiatalok körében.

Sikeresen szerepeltek a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium csapatai a miskolci Komlóstetői Általános Iskolában megrendezett Országos Petanque Diákolimpia területi fordulóján, ahol az ózdi iskola gárdája mellett a Herman Ottó és az Avasi Gimnázium diákjai is megküzdöttek a döntőbe jutásért. Ez a sportjáték leginkább ott népszerű, ahol a fiatalok francia nyelvet tanulnak. A SZIKSZI-sek is hamar megkedvelték.

„Szerdán volt a duplett verseny és öt csapatot vittünk. Mind az öt duplett továbbjutott, tehát első, második, illetve harmadik helyezéssel. A négy triplett csapatomból három jutott tovább, két első és egy második helyezéssel” - mondta Tatár Tímea, felkészítő tanár.

A területi sikernek köszönhetően a SZIKSZI-sek ott lehetnek a végső megmérettetésen. A diákok már izgatottan várják a döntőt, az iskola udvarán saját pályájuk is van a felkészülésre. A francia golyójátékot lehet játszani egyéniben, duplettben és triplettben, azaz három a három ellen, játékosonként két fémgolyóval. A kezdő csapat először az úgynevezett Öcsit dobja el. A cél, hogy ehhez minél közelebb juttassák saját golyójukat. A tanulók nagyon élvezték a versenyt, és izgatottan készülnek a fináléra.

„Én ezt egy viszonylag nehéz játéknak tartom, mert a legfontosabb ebben az összhang. Mi triplettben indultunk, szóval hárman voltunk egy csapatban, és ha csak ketten voltunk ott lélekben, akkor nem tudtuk volna megnyerni. Mert nagyon fontos a csapatnak az összetartása” - fogalmazott Milasán Kristóf.

A fiatalokat nemcsak a sportos játék, hanem a jó hanglatú edzések is csapattá kovácsolják. Május 14-én Sárváron képviselik majd iskolájukat, illetve városunkat, a fém és fagolyók ütközetének országos versenyén.


Képek forrása: Tatár Tímea

865_0_t 865_1_t 865_2_t 865_3_t
865_4_t 865_5_t 865_6_t 865_7_t
Vissza