Játékos megmérettetés (képgalériával)2018. április 27. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/6855_0_300.jpgDiáknapot tartottak a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban. A közösség összekovácsoló rendezvény idén is egy pályázatnak köszönhetően, egy miskolci szervező cég közreműködésével jöhetett létre. Az egész napos programon a tanulók különböző ügyességi és kreatív feladatokat oldottak meg.

Ma zsúfolásig megtelt a SZIKSZI tornaterme. A diákönkormányzat, illetve egy miskolci partner szervezésében idén is megtartották a már hagyományos Diákönkormányzati Napot. Az iskola termeit bejárva 16 csapat oldott meg különböző feladatokat. Az ügyességi-, akadály- és problémamegoldó verseny osztályonként zajlott. A rendezvény egy pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg.

„Ebben az évben rendhagyó módon szerveztük meg a Diákönkormányzati Napot. EFOP-pályázat keretében egy rendezvényszervező cég és ifjú egyetemisták voltak a segítségünkre” - mondta dr. Benkőné Fehér Éva, a SZIKSZI igazgatója.

A legizgalmasabb feladvány a hídépítés volt, ahol a fiataloknak egy strapabíró építményt kellett összerakniuk. A szakavatott zsűri tagjai több szempontot is figyelembe vettek, például súlyokkal ellenőrizték a papírból készült hidak teherbíró képességét. A miskolci szervező csapat már nem először járt ebben az intézményben.

„Ez már a második év a pályázati projekten belül. Tavaly is csináltunk már itt egy hasonló rendezvényt. Tulajdonképpen egy hagyományőrző Diákönkormányzati Napról van szó, ami azt jelenti, hogy egész délelőtt az egész iskola egy erőpróbán vesz részt. Ami négy részből áll, illetve van egy ötödik kreatív része is” - nyilatkozta Körtvélyesi Zsóka, a Well-Press Kft. ügyvezető igazgatója.

A diákönkormányzat tagjainak a mai rendezvénnyel a legfőbb céljuk az volt, hogy a tanulókat igazi közösséggé formálják.

„Én nagyon jól érzem magam, és mindig nagyon szeretem az ilyen napokat. DÖK nap, szakmai nap és nálunk ebből sok van. Mindig nagyon jól megszervezik, és érdekes feladatokat csinálnak nekünk, és ezek mindig a csapatmunkáról és a közösségépítésről szólnak. Mindig nagyon jól érezzük magunkat” - fogalmazott Csipkés Laura.

A diáksereg az ebédét is közösen fogyasztotta el a nap végén. Az intézmény vezetősége fontosnak tartja, hogy a fiatalok játékos formában adhassanak számot tudásukról, ezzel is igyekeznek minél színesebbé tenni az ide járó tanulók mindennapjait.


855_0_t 855_1_t 855_2_t 855_3_t
855_4_t 855_5_t 855_6_t 855_7_t
855_8_t
Vissza