Polgármester marad2018. április 11. (szerda) 19:00 - Városnews/6787_0_300.jpgTovábbra is a város első embere kíván lenni Janiczak Dávid. A polgármestert választás elé állította a Jobbik Magyarországért Mozgalom, hiszen az országos pártlistán a 10. helyen szerepel. Ennek értelmében el kellett döntenie, hogy továbbra is városvezetői pozíciót kíván betölteni, vagy Ózd érdekeit a Parlamentben képviseli tovább.

Már korábban bejelentette, hogy szeretné kitölteni azt a ciklust, amelyet 2014-ben megkezdett. A választások véget értek, és ígéretéhez híven továbbra is itt helyben fog dolgozni az ózdi emberekért. A tervek szerint valamikor május elején lesz alakuló ülése az Országgyűlésnek, és szeretne a rendelkezésre álló idő alatt felszólalni a város javára.

„Ha már kaptam egy olyan lehetőséget, hogy a Magyar Országgyűlésben alkalmam nyílik felszólalni, akkor ezt kívánom kihasználni. Ózd érdekében szeretnék felszólalni a Magyar Országgyűlésben, ameddig a mandátumomat nem kell visszaadni. Erre nyilván az átvételétől 30 napom van, úgyhogy mindenki megnyugodhat, mert utána Ózd város polgármestere fogok maradni. Tehát nem kívánom megtartani a mandátumomat, de a város érdekében amit ez a mandátum nyújt, ki kívánom használni” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Vissza