Közelgő választás (képgalériával)2018. április 6. (péntek) 19:00 - Aktuálisnews/6771_0_300.jpgVasárnap reggel hat órától este hétig járulhatnak az urnákhoz a választópolgárok az országgyűlési képviselő-választáson. A voksolás napján nemcsak a szavazólapok helyes kitöltésére kell odafigyelni, hanem arra is, hogy ne hagyjuk otthon a szükséges iratokat. Az átjelentkezési kérelmek benyújtásának határideje pénteken lejárt, mozgóurnát viszont még április nyolcadikán is van mód igényelni. Időközben négyen visszaléptek, így már kevesebb, mint harminc jelölt közül választhatunk.

Bár a szavazólapokon 31 országgyűlési képviselőjelölt neve szerepel, ám a választópolgárok „csak” 27 közül dönthetik el ki lesz a nyerő Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 3. számú választókerületében. Több jegyzőkönyvvezető ma azon fáradozott a Polgármesteri Hivatal nagy tanácstermében, hogy mindenki számára egyértelmű legyen hová lehet x-et, vagy keresztet tenni: ugyanis filctollal húzták le a hozzávetőleg huszonkilencezer darab lapról azoknak a jelölteknek a nevét, akik időközben visszaléptek. Amennyiben szombaton délelőtt 11 óráig valaki még jelzi, hogy mégsem indul, akkor újra kézbe kerülnek a vonalzók és írószerszámok. Ezen kívül egy másik dokumentumot is kap majd a szavazóközönség. Ezen 23 jelölőszervezet, vagyis párt neve szerepel majd.

„Amit magukkal kell vinni a szavazókörbe, az a személyazonosításra alkalmas okmány. Korábban már beszéltünk arról, hogy a korábban az NVI által küldött értesítőt kell e magunkkal vinni? Ez nem kötelező, jó ha nálunk van, de nem kötelező. Az a lényeg, hogy olyan személyazonosító okmányuk legyen, amellyel tudják magukat és a lakcímüket igazolni” - mondta dr. Almási Csaba, az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Iroda vezetője.

Azért, hogy választás során minden zökkenőmentesen történjen csak Ózdon, 600-700 ember összehangolt munkájára van szükség.

„A szavazatszámláló bizottságnak vannak választott tagjai és vannak úgynevezett megbízott tagjai, akiket a jelölölő szervezetek, illetve maga a jelölt, ha független jelölt, akkor ő delegálhatott. Ez azt jelenti, hogy a választott és delegált tagok száma, az öt és hét között fog mozogni átlagban. Természetesen lehet ennél több, vagy kevesebb és a jegyzőkönyvvezető” - tette hozzá dr. Almási Csaba.

Ma délután újabb határidők jártak le az országgyűlési képviselő-választással kapcsolatban. Azok a választópolgárok, akik nem az állandó lakóhelyük szerinti településen kívánnak szavazni, 16 óráig nyújthatták be átjelentkezési kérelmüket. Az előzetes adatok szerint 117-en jelezték, hogy bár nem Ózdon rendelkeznek állandó lakcímmel, munkájuk vagy egyéb körülmények miatt itt járulnak majd az urnákhoz. Emellett mintegy 722 ózdi választó jelentkezett át más városba, hogy élni tudjon választójogával. Egyébként ez utóbbi szám a háromszorosa a 2014-es adatoknak. Fő szabály szerint a ma 16 órai határidő vonatkozott a mozgóurnák igénylésére is, viszont ezt még a szavazás napján három óráig is lehet kérni az érintett szavazatszámláló bizottságtól. 2014-hez hasonlóan most sem lesz kampánycsend, bizonyos korlátozásokat azért szem előtt kell tartaniuk a jelölteknek, illetve jelölő szervezeteknek. A szavazókör elhelyezésére szolgáló helyiség bejáratától számított 150 méteres körzetben, közterületen ugyanis nem lehet kampánytevékenységet folytatni. Városunkban 37 szavazókörben várják a választókat. Az Újváros Téri Általános Iskolában három szavazókör is ki lesz alakítva. Ma már itt is nagy erőkkel készültek vasárnapra. A fülkék már az aulában várják, hogy elhelyezzék őket a megfelelő tanteremben és az urnák is itt vannak.

„Mi nem kérünk évek óta őrző-védő szolgálatot, ezt meg tudjuk a közfoglalkoztatott őreinkkel oldani. Tehát három őrünk van, akiket 24 órás szolgálatba be tudunk osztani, amikor szükség van rá. Vasárnap fél ötkor már nyitják a kapukat és hat órától megkezdődik a szavazás” - nyilatkozta Simonné Maruzsi Mária, az  Újváros Téri Általános Iskola gondnoka.

Szombat délután a szavazatszámláló bizottságok elnökei a rendőrséggel karöltve minden egyes szavazókört ellenőriznek és azokat lezárják, az itt elhelyezett urnákat vasárnap reggel az első szavazópolgár hitelesíti majd.

Egyébként a kampányidőszakban a megye 3-as számú választókerületének Választási Bizottságához eddig nem érkezett kifogás. Előzetes eredményre legkorábban április nyolcadikán, este tizenegy óra körül lehet számítani. Jogerős eredményt azonban csak a külföldön leadott szavazatok hazaszállítása, és a levélszavazatok megszámolása után állapítanak meg. Az Ózdi Városi Televízió vasárnap este fél kilenctől élő műsorral jelentkezik, amelyben beszámol a nap legfontosabb történéseiről és az eredményekről is.


771_0_t 771_1_t 771_2_t 771_3_t
771_4_t 771_5_t 771_6_t 771_7_t
771_8_t 771_9_t
Vissza